Jogi basz: GLL(TM)




2024. március

2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus
2023. július
2023. június
2023. május
2023. április
2023. március
2023. február
2023. január
2022. december
2022. november
2022. október
2022. szeptember
2022. augusztus
2022. július
2022. június
2022. május
2022. április
2022. március
2022. február
2022. január
2021. december
2021. november
2021. október
2021. szeptember
2021. augusztus
2021. július
2021. június
2021. május
2021. április
2021. március
2021. február
2021. január
2020. december
2020. november
2020. október
2020. szeptember
2020. augusztus
2020. július
2020. június
2020. május
2020. április
2020. március
2020. február
2020. január
2019. december
2019. november
2019. október
2019. szeptember
2019. augusztus
2019. július
2019. június
2019. május
2019. április
2019. március
2019. február
2019. január
2018. december
2018. november
2018. október
2018. szeptember
2018. augusztus
2018. július
2018. június
2018. május
2018. április
2018. március
2018. február
2018. január
2017. december
2017. november
2017. október
2017. szeptember
2017. augusztus
2017. július
2017. június
2017. május
2017. április
2017. március
2017. február
2017. január
2016. december
2016. november
2016. október
2016. szeptember
2016. augusztus
2016. július
2016. június
2016. május
2016. április
2016. március
2016. február
2016. január
2015. december
2015. november
2015. október
2015. szeptember
2015. augusztus
2015. július
2015. június
2015. május
2015. április
2015. március
2015. február
2015. január
2014. december
2014. november
2014. október
2014. szeptember
2014. augusztus
2014. július
2014. június
2014. május
2014. április
2014. március
2014. február
2014. január
2013. december
2013. november
2013. október
2013. szeptember
2013. augusztus
2013. július
2013. június
2013. május
2013. április
2013. március
2013. február
2013. január
2012. december
2012. november
2012. október
2012. szeptember
2012. augusztus
2012. július
2012. június
2012. május
2012. április
2012. március
2012. február
2012. január
2011. december
2011. november
2011. október
2011. szeptember
2011. augusztus
2011. július
2011. június
2011. május
2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. szeptember
2010. augusztus
2010. július
2010. június
2010. május
2010. április
2010. március
2010. február
2010. január
2009. december
2009. november
2009. október
2009. szeptember
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
2008. szeptember
2008. augusztus
2008. július
2008. június
2008. május
2008. április
2008. március
2008. február
2008. január
2007. december
2007. november
2007. október
2007. szeptember
2007. augusztus
2007. július
2007. június
2007. május
2007. április
2007. március
2007. február
2007. január
2006. december
2006. november
2006. október
2006. szeptember
2006. augusztus
2006. július
2006. június
2006. május
2006. április
2006. március
2006. február
2006. január
2005. december
2005. november
2005. október
2005. szeptember
2005. augusztus
2005. július
2005. június
2005. május
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január
2004. december
2004. november
2004. október
2004. szeptember
2004. augusztus
2004. július
2004. június
2004. május
2004. április
2004. március
2004. február
2004. január
2003. december
2003. november
2003. október
2003. szeptember
2003. augusztus
2003. július
2003. június
2003. május
2003. április
2003. március
2003. február
2003. január
2002. december
2002. november
2002. október
2002. szeptember
2002. augusztus
2002. július
2002. június
2002. május
2002. április
2002. március
2002. február
2002. január

2013. 05. 30.
   A gyereknapi színpadi műsort

   ezt már többször kitárgyaltam, simán rémisztő. És ahogy halad az idő, rá kell jönnöm, hogy a fellépők nem fejlődnek semmit sem, pedig észrevehetném, nekem két fellépésük között egy év eltelik

   hosszan nézve

   volt időm, a kölyök amíg elnyammogta a hotdogját, aztán elszopogatta a nyalókáját, aztán megette a vattacukrát, aztán megitta a teáját, aztán megette elszórta a gumicukrát meg még volt egysmás. Mindegyik között pár perc intenzív eltöltése valamelyik ugrálóvárban, kicsit aggódtam, vajon melyikbe fog belehányni

   nem tudott nem eszembe jutni az a videó, amin koreai lánykák a nekik írt számot táncolják el a próbateremben. Nagyon egyben van az egész, centire ugyanakkorák a mozdulatok, terpeszek, ugyanaz a kéz-, láb-, fej- stb. tartás, látszik, hogy minden egyes testrésznek ki van találva, hogy mikor hogyan álljon, a szólózásnál előrejövés, visszaérés takkra van, helycserénél is mindig pont odajutnak, ahová és amikor kell, nem előbb, nem később, kiválóan megtervezett és végrehajtott koreográfia

   csak hogy kötözködjek, azért nem százas a produkció, 0:41 körül a zöldsapkás csaj húzásnál lent felejti a lábfejét, míg a többiek sarkaznak, 2:28-nál balról a második nyitott tenyérrel tesz úgy, mintha megrázná az áram, meg még van pár ilyesmi, de azért ez eléggé izzadságszagú fikázás

   szóval csak arra tudtam gondolni, hogy a színpadon levő és a koreai kislányok között alapvetően két különbség van. Az egyik, hogy a zene nem k-pop, hanem hip-hop mix

   annak is a gangszta fajtája, benne hagyva az összes suck my dick, bitch, fuck yo asshole de végülis a falu sváb, a négerek meg ritkán tolnak ficken-spritzent, szóval eddig még nem volt botrány

   a másik, hogy az előbb írtak közül (pontosan, ütemre, egyszerre stb.) szinte semelyiket nem teljesítik.

2013. 05. 24.
    Reggel már megvolt a letargia, a kölyök az oviban büszkén rángatott oda valamelyik faliújsághoz a sok közül és büszkén mutatta, hogy ezt ő rajzolta. A téma "az én családom" volt, szinte mindegyik rajzon volt apa, anya, tesó, öcsi, néhányon nagypapa, nagymama, egy-két Béla bácsi, Mica cica, aranyhal, ilyenek. Nyilván életkortól és tehetségtől függően ábrázolva a gyatra pálcikaemberkétől az egész vállalható pálcikaemberkéig, a művész nézőpontjából lényeges dolgok pedig kiemelve. Apa például általában a leghosszabb pálcikaemberke, időnként a hastájék nem pálcika, hanem kör, tehát apa a legtestesebb is

   a gyerek annakidején családtémában engem simán lerajzolt, mint medvét, aggódva kérdeztem az óvónénit, hogy ilyen vadállatnak lát-e a gyerek, de azt mondta, nem, hanem az ő derékmagasságú nézőpontjából valami nagyot, meleget és puhát akart rajzolni, örüljek neki. Öhm, kösz

    és innen lehet tudni, hogy mondjuk a pöttyöslabda jelű gyereknél valamiért komoly becsípődés, hogy apa kopasz.
   A "szinte" a kölyök miatt van, rövid nézegetés után megkérdeztem, hogy legközépen az a nagy nudliszerűség, ami láthatólag a legjobban volt kidolgozva (több szín), az ki vagy mi? Hát a bokszzsák, közölte a kölyök. És ki az, aki üti?, kérdeztem rá a rajzon levő egyetlen emberszerű figurára. Öööönemtom, mondta. Itt be is fejeztem a kérdezősködést, nagyon szép, büszke vagyok rád, tettem fel az ilyenkor kötelező lemezt, de belül nem tudtam eldönteni, hogy félreértette a feladatot, mármint hogy mit kell rajzolni, vagy ha nem, akkor miért nincs rajta egyetlen családtag sem?

   A cégnél csak fokozódott a letargia, az anyacéges kérdőívek mindig elég érdekesek, de most bevetette magát a rövidítésszakértő is. "A PZT folyamatában HDX esetén milyen EFR-t eszkalál a PPO-nak?", ebből csupán négy dologról nem tudtam, hogy mi. Az ötödik, vagy hatodik hasonlónál mentem ki dohányozni, mert ha még egy ilyen kérdés szembejön, visszaküldök egy emilt, hogy sajnos nálunk épp a KRVNYD átállítása zajlik, így SZPJFSZT relációjában az önök kérdése a MGBSZD új értelmezése szerint sajnos teljesen SGGLYK.

2013. 05. 20.
   Van az a székely vicc, hogy apa és fia kimennek egy kétemberes fűrésszel az erdőbe fát vágni. Fűrészelnek, fűrészelnek, egyszer csak a fiú felnyög.
- Idösapám, magának is olyan nehéz a fűrészelés?
- Nem tudom, fiam, én éppen pipázok.

   Na ezt adtam elő, élőben a komplett családdal és a margitszigeti tekerős bringóhintóval. És én voltam a fiú.

2013. 05. 14.
   Elnézést, terápiás céllal.

   Most, hogy én lettem a családban a rangidős, kénytelen vagyok azt a profán megállapítást tenni, hogy az élet mindkét végén hányinger van. Azt hiszem, nem meséltem, hogy a gyerek születésénél véletlenül sikerült rosszkor rossz irányba néznem

   a kölyök születésénél már tudtam, hová nem szabad nézni. Leginkább sehová (vö. Az elveszett frigyláda fosztogatói, "Marion, ne nézz oda! Hunyd le a szemed, Marion. Ne nyisd ki, bármi is történik!"), de ha muszáj, mindenképpen maradjunk derékon felül. Meggyőződésem, hogy az apás szülést azok a nők találták ki, akik azt akarták, hogy szülés után a férjük szexuálisan hagyja őket békén egy darabig. Én nem tudom, hogy ha valaki amatőr konkrétba végignéz egy szülést, hogyan bír akár látni is pinát egy darabig, oké, nem nézni kell, de az emlék, már maga az hervasztó, hogy úgy fogalmazzak

   és az a száraz reccsenés, ahogy belenyírtak a nejembe, meg a látvány együtt, öh, szóval kitartottam, de miután kicsit elült a csatazaj, végül valaki rám is nézett, hogy na, a büszke apuka... Sanyi, gyere csak, vidd ki az urat a teraszra azonnal. Ott a mínusz három fokban és süvöltő szélben tíz perc alatt össze tudtam szedni magam annyira, hogy vissza merjek menni, de láttam, hogy fél szemmel mindenki engem figyel, mikor kell esetleg felmosni, hát nem erősített meg törzsfőnöki tekintélyemben.

   Azt viszont biztosan nem meséltem, hogy amikor utoljára láttam a fatert az öregotthonban, és megesküdtek, hogy nincs felfekvése és mondtam, hogy aha, azért nézzük csak meg, és oldalra fordították, már ami megmaradt belőle

   írtam, hogy a középsúlyos Alzheimer tulajdonképpen vicces. A súlyos nem az. Gondolom, mindenkinél másképp végződik, ebben az esetben nem fogadott el ételt, nem lehetett etetni sem, a mesterséges táplálással sehol (értsd a kórház két különböző osztálya) nem fárasztották magukat, ha nem eszik magától, magára vessen. Két hónap alatt épült le fizikailag teljesen, ránézésre volt huszonöt kiló

   és - hát nem tudok jobb szót rá, mint hogy felvonított, mert volt neki (vagy csak azért, mert egyáltalán mozgatták), szóval akkor a Sanyi már nem kellett, de a tíz perc a szabad levegőn igen, hogy összerakjam magam, amit egyszer megláttál, már soha nem tudod meg nem látottá tenni.

    Nagyjából tíz óra múlva telefonáltak az otthonból, hogy hát a fater egyoldalúan szerződést bontott

   az öregotthonból a kórházba azzal vitték át a öreget, hogy nyugtatózzák már le, mert nem lehet etetni, azok két hét múlva adták vissza, hogy tessék, már lehet. Gondolom, azt nem tették hozzá, hogy csak sok türelem kell hozzá, pl. egy pohár joghurt egy óra volt, mert közben állandóan el akart feküdni, és a kerekesszékkel elgurult, hiába fékeztem be, fél lábbal tartanom kellett közben, igazi dobos függetlenítési gyakorlat

   és biztosítottak, hogy intézkednek. Ezután három helyen kerestem az öreget (a kórháznak van két telephelye, amik között az ilyen-olyan osztályokat véletlenszerűen mozgatják, ahogy éppen az ésszerűsítés és a részleges felújítás miatti ide-oda költözgetés adja), végül csak célba értem, és találtam olyan embereket, akik némi ellenkezés után csak elismerték, hogy igen, ez most épp itt a patológia és ők a patológusok, de hát nem találják a papírokat. Epésen megkérdeztem, hogy legalább a fatert, egyáltalán őt tudják-e, hol van, mert ha hihetek az eddigieknek, sehol, vagy éppen második napja egy furgonban, mert mindenütt azt mondták, hogy most épp nincs itt, mert átvitték máshová. De, de itt van, csak a papírok, azok.
   De aztán csak előkerültek a papírok, sőt, két héttel a patológia után szomorkás mosollyal vettem kézbe a frissen küldött igazságügyi elmeorvosi szakértést, ami megállapítja, hogy a még tavaly indított gondnokság alá helyezési eljárásban igazam van, az öreg valóban nem szavazóképes.
   Majd később elmesélem azt is, milyen volt a földhivatali ügyintézés, de most nem akarok szomorú dolgokat írni.

2013. 05. 08.
      Nejem megkérdezte, hogy van-e apróbb tégla, mert ezek mintha egy kicsit nagyok lennének a tűzrakóhely méretéhez képest. Mondtam, hogy nem, ezek teljesen normál méretű téglák. Meg hát ha az alapgödör kicsi volt, a téglák sem lehetnek kicsik. Eztán megkérdezte, nem kellene-e legalább elvagdosNEM, mondtam, ezek pont jók, minden pontosan ki van számolva.
   Miután leraktam az első kör téglát, néztem, hogy háááát kívülről elég nagyok a hézagok, de már nem hátrálok. Meg hogy is nézne ki, megaláz egy sor tégla. Leraktam a második sort is, jó lesz ez. Gondoltam egészen addig, amíg kicsit el nem távolodtam, és ahonnan kiválóan látszott, hogy a perem úgy néz ki, mint amikor nyolcas van a biciklikerékben. Elkezdtem méricskélni, hát igen, eleve az alapban

   nem mesélem el, milyen volt közel három mázsa betont kézzel megkeverni egy talicskában úgy, hogy a kölyök hozta a saját műanyagtalicskáját, ami viszont fél kiló betont nem bírt el kerékkiesés nélkül, ezért állandóan azt kellett reparálni

   van egy nyolcas, de azt majd ráfogom a gyerekre, hogy ő volt, mert jött segíteni. A többit meg a maradék két soron kikorrigálom, amennyire lehet, hogy ne legyen túl feltűnő. A célt sikerült annyiban elérni, hogy nejem ezt csak a harmadik helyen hozta fel, amikor meglátta készterméket. Viszont mindegyik kifogását (téglasarkok itt-ott kiálnak, habarcs van mindenütt, mi ez a nyolcas benne stb.) sikerült megölnöm azzal, hogy látod, milyen ügyesen építettem úgy, hogy rögtön római korinak látsszon.