RSS 1 (caleb.hu)

RSS 2 (feed43.com)


Jogi basz: GLL(TM)



Aktuális

2017. október
2017. szeptember
2017. augusztus
2017. július
2017. június
2017. május
2017. április
2017. március
2017. február
2017. január
2016. december
2016. november
2016. október
2016. szeptember
2016. augusztus
2016. július
2016. június
2016. május
2016. április
2016. március
2016. február
2016. január
2015. december
2015. november
2015. október
2015. szeptember
2015. augusztus
2015. július
2015. június
2015. május
2015. április
2015. március
2015. február
2015. január
2014. december
2014. november
2014. október
2014. szeptember
2014. augusztus
2014. július
2014. június
2014. május
2014. április
2014. március
2014. február
2014. január
2013. december
2013. november
2013. október
2013. szeptember
2013. augusztus
2013. július
2013. június
2013. május
2013. április
2013. március
2013. február
2013. január
2012. december
2012. november
2012. október
2012. szeptember
2012. augusztus
2012. július
2012. június
2012. május
2012. április
2012. március
2012. február
2012. január
2011. december
2011. november
2011. október
2011. szeptember
2011. augusztus
2011. július
2011. június
2011. május
2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. szeptember
2010. augusztus
2010. július
2010. június
2010. május
2010. április
2010. március
2010. február
2010. január
2009. december
2009. november
2009. október
2009. szeptember
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
2008. szeptember
2008. augusztus
2008. július
2008. június
2008. május
2008. április
2008. március
2008. február
2008. január
2007. december
2007. november
2007. október
2007. szeptember
2007. augusztus
2007. július
2007. június
2007. május
2007. április
2007. március
2007. február
2007. január
2006. december
2006. november
2006. október
2006. szeptember
2006. augusztus
2006. július
2006. június
2006. május
2006. április
2006. március
2006. február
2006. január
2005. december
2005. november
2005. október
2005. szeptember
2005. augusztus
2005. július
2005. június
2005. május
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január
2004. december
2004. november
2004. október
2004. szeptember
2004. augusztus
2004. július
2004. június
2004. május
2004. április
2004. március
2004. február
2004. január
2003. december
2003. november
2003. október
2003. szeptember
2003. augusztus
2003. július
2003. június
2003. május
2003. április
2003. március
2003. február
2003. január
2002. december
2002. november
2002. október
2002. szeptember
2002. augusztus
2002. július
2002. június
2002. május
2002. április
2002. március
2002. február
2002. január

 


2002. 06. 28.
   Az előző napi röffenetemre kaptam ezt. Annyit csináltam vele, hogy ékezesítettem.

Subject: Az eladás művészete

   Zsírjó a bejegyzés! Egyik kedvenc lúzereim! :))))

   A mundér becsülete azért kiszól belőlem ;) ... lehet fikázni a szélzeseket, meg az egész marketinget, de hát és ott a profit. Tény viszont, hogy lehet
a dolgot elbaszott hülyén is csinálni - csakúgy, mint a tanítást, orvoslást, hajvágást,vízvezeték-szerelést vagy bármit. Meg lehet jól is. :)

Viszont kis hazánkban sok ilyen lamersággal lehet találkozni, az tutkó frutics. :)

Doktor of ContraBlog

    Először is köszönöm! Jólesik ez, amikor kultúremberek (saját def.: olyasvalaki, akinek bármilyen szinten köze van a képzőművészetekhez és /vagy a komolyzenéhez, mert nekem abszolút semmi) aszondják, hgy ez jó. Ha zsírjó, akkor meg pláne. Mindjárt kezdek fogyózni.

   Másodszor is. Tegnap csak dühöngtem, most megpróbálom valamivel árnyaltabban. De előre megmondom, hogy menet közben fel fogom baszni magam és megint dühöngeni fogok. Sajnos értelmes kereskedővel mindezidáig annyival találkoztam, hogy két ujjam elég lenne a megszámolásukhoz, és nem azért, mert olyan kevéssel beszéltem volna. Illetve bocsánat, nem sérteném meg a kereskedőket, a "sales(person/manager)" egész jó kifejezés, jelzi, hogy tulajdonosa nem eladással, hanem rásózással foglalkozik. Az a sales kategória, amelyik tényleg jó és hasznos terméket kínál tényleg olcsón, esetleg kizárólagos forgalmazó, külön műfaj, úgy nem kunszt eladni. De ha az az ember a szokásos eszkimó/fóka relációt napi problémaként éli meg, sajnos kénytelen trükközni.

   Nyilván vannak ennek a szakmának is intelligens művelői, csak kevesen. Ami most következik, az mind a jó (értsd:sokat értékesítő) salesre vonatkozik. Szarul és keveset eladni bárki tud, én is. Naszóval.
   Sajnos úgy vettem észre, az értelmesebb salesre a duplagondol ("doublethink", in:George Orwell:1984) a jellemző, ha valaki olvasta, pontosan tudja, mire gondolok, a többieknek pedig a kivonat: eladáskor a jó sales saját (igazi) véleményétől (már ha van neki egyáltalán) tökéletesen függetlenül őszintén HISZI és TUDJA (ezek nagyon fontos dolgok, mert a vevő megérzi, ha csak hazudoznak neki), hogy pontosan az őáltala forgalmazott termék az, amire a vevőnek szüksége van. Lehet ennél jobb is, csak az drágább, van olcsóbb, de az rosszabb is. Belül talán ott van a gondolat, hogy a drágább is megéri azt a pénzt, vagy az olcsóbb is jó volna a vevőnek, de akkor és ott ezt a gondolatot hipnózissal sem lehetne kihúzni a salesből.
   A többi sales pedig alapban satu, nekik nincs szükségük ilyen elmetornára. Messziről meg lehet őket ismerni a zöld (lila) zakójukról és arról, hogy legkésőbb a második mondatukban előjön az "X ezer dolláros fulljír target", "én ezt úgy kommunikálom, hogy", vagy valami roppant hasonló.

   Konkrét példát is mondok. Saleskollégám (a legrizómább -ő az, aki nem tud az asztalra egy ikont kitenni- és egyben a messze legjobban teljesítő) elvitt egy tárgyalásra, hátha kérdeznek olyasmit is, amire ő nem tud válaszolni. Ebben ugyan kételkedtem, de gondoltam, tanulságként kiváló lesz. És lőn. Két faszi ült velünk szemben, az ügyvezető és a gazdasági igazgató. Ugye eddig a szokásos, informatikus közel s távol nincs. Full detail árajánlatot olvasva az első kérdés: "Ez az L2 kache (sic!) ez mi? Meg tudnák ezt nekünk mutatni?" Sales rámnéz, én jövök. Hm. "Ez a másodlagos gyorsítótár, ami a processzor és a rendszerbusz..." itt ránéztem a mukikra, majd terepszínű arccal folytattam, hogy "...szóval ez olyan, mintha azt kérnék, hogy egy autóban mutassam meg Önöknek mind az 1600 köbcentit." Látszott, hogy valamennyire megnyugodtak, de hát ugye a kezdést már elrontottam. Ezért a következő kérdésre (Mi ez az AGP a gépben?) már saleskolléga válaszolt. Nem pontos az idézet, de hát ezt lehetetlen lenne reprodukálni. Nagyjából így hangzott a pontos, precíz szakmai tájékoztató:
   "Az AGP egy forradalmi változás a számítógéptervezés területén, az AGP-s PC-k sokkal jobbak az AGP nélkülieknél, ugyanis az a PC, miben nincs AGP, lényegesen gyengébb az AGP-vel rendelkező PC-nél. Az a számítógép, melyik rendelkezik AGP-vel, felülmúlja az AGP nélküli számítógépeket, ugyanis az a számítógép, amelyikben nincsen AGP, egy régebbi, ezért gyengébb tervezés eredménye. Az AGP-s gép, ha összehasonlítjuk az AGP nélküli géppel, minden tekintetben fejlettebb és gyorsabb technológiát képvisel, ezért ez csak az újabb, jobb számítógépekbe van beleépítve, ellentétben a régebbi számítógépekkel, amik az AGP nélkül sokkal kevésbé felelnek meg a mai elvárásoknak." Satöbbi, satöbbi, kb. három percen keresztül. Én vártam, mikor szakad ránk az ég, de a két faszi arca egyre kisimultabb lett. Az egész tárgyalás végén pedig látszott rajtuk, hogy tudják, TUDJÁK, hogy életük legjobb vására áll előttük. És ez az, amit egy igazi sales el tud érni.

   Tunképpen az irigység beszél belőlem, na. Ilyen mérhetetlen tuskósággal olyan sok pénzt előállítani, az azért nem semmi. Lehetnék másként (pl. ÁFA-visszaigénylő vagy védelmező) vállalkozó is, de ahhoz meg gyáva vagyok.

   Na. Salestéma részemről lezárva, ha valakinek még van véleménye, írja meg nyugodtan, komment nélkül kiteszem ide, szóval nem kell félni, hogy országos publicitást kap.

2002. 06. 27.
   Tűzfalszerverileg most már minden szép és jó, minden működik úgy, ahogy kell. Kivéve azt a pár dolgot, ami csúnya és rossz és baszik menni, de ezek már annyira nem létfontosságúak, pl. Lotus Notes klienssel betárcsázva adatbázist frissíteni. A kérés komoly volt, kolléga úr úgy képzelte, hogy majd otthonra lerántja a komplett IBM PartnerInfót, aztán majd helyben tud ott turkálni. Nagyon megsértődött, amikor elküldtem a picsába. Igaz, el is kedvetlenedett, amikor közöltem, hogy már csak azért sem fogok ezzel foglalkozni, mert biztosan van jobb dolga, mint egy 33.6-os modemen átgyűrni azt a kb. 3 GB-nyi szirszart.
   A másik tanulság az volt, hogy egy számítástechnikával foglalkozó cégnél a kereskedő urak döntő többségének fogalma nincs arról, hogy hogyan kell beállítani a proxyt egy böngészőben. Illetve már arról sem, hogy egyáltalán van ilyen lehetőség benne. Egy kivétel van, az előbb említett lótusznoteszes kolléga, de ő 1.) valami elfajzottab lélek, talán programozó volt valamikor, 2.) nem egy sikeres ember a sales vonalon. És most el is érkeztem a megcélzott témához.

   Ugye úgy kezdődött valaha -a fiatalabbak kedvéért mondom el ezt, nekik valószínűleg nem ismerős ez a fajta- hogy hiánygazdaság volt, azaz az ember kurva sokat talpalt, amíg fürdőkádat, levehetős ajtajú NDK-s turmixgépet, ilyesmit beszerzett. Nem nagyon kellett trükközni, hogy az emberek megvegyenek olyasmit, amire semmi szükségük, mert annak is örültek, ha be tudták szerezték azt, ami tényleg kellett.
   Amióta már lehet válogatni, az áruválasztékkal együtt komolyabban bejöttek nyugatról az eladási technikák is, amik többek között arra hivatottak, hogy meggyőzzék a kuncsaftot, hogy kell neki az a mosópor, hegedűhúr, konyhai aszpirinfelező, bármi (igényfelkeltésnek hívják ezt a dolgot). Ha sikerült, akkor már félig nyert a csata, az illetőnek már kell egy olyan nemtommi, ekkor már csak arról kell meggyőzni, hogy a te hogyishívjákod a legfaszább cucc mind között, ráadásul ez az, ami az ő igényeit legtökéletesebben kielégíti. Ha még pénze is van rá, akkor már lehet is csomagolni a cuccost (igénykielégítés). Ez az egész rábeszélősdi, pénzkicsalósdi annyira felfejlődött, hogy önálló szakmává vált, profi művelői pedig nem is értenek máshoz. Konkrétan ahhoz sem, amit éppen eladnak, hacsak nem annyira egyszerű az objektum, mint egy vászongatya vagy százas szeg.

   Kis kitérő. Én is műveltem egy darabig az eladást, még egy egyhetes tanfolyamon is voltam. Meglehetős cinizmussal figyeltem a műsort, úgy vélve, nincs olyan marha, aki bedőlne annak, hogy pl. "Hát nem megérne Önnek percenként két forintot, hogy ezt a nagyobbat vegye meg?" (technika neve: Összeg nevetségessé tétele). Ami leginkább felháborított, az rögtön a kezdés volt, ahol a salesfilozófiát sulykolták: mi nem eladunk! A sales(manager) az ügyfél életminőségét javítja azzal, hogy olyasmivel látja el szegényt, amitől neki sokkal jobb lesz. Hogy pénzt is kap érte, szinte mellékes.

   Szóval nálunk is ilyenek vannak. Számítógépet adnak el tömegével, de fogalmuk nincs az egészről. És ezzel kurva sok pénzt keresnek, minél topább az illető, annál többet. Rájöttem, azért, mert akik megveszik a gépeket, szintén nem értenek hozzá, informatikust a beszerzések közelébe sem engednek. És ilyenkor a tájékozódás annyiból áll, hogy "Jó lesz ez a ... nekünk?" Mire az obligát válasz az, hogy "Igen!" Habozás nélkül és igaz meggyőződéssel. És ennyi, a részletek nem fontosak.

   Csak azért dühöngtem ezt el, mert már az ötödik jött oda hozzám, hogy "Nem megy az internet!". Amikor mondtam, hogy "Be kell állítani a proxyt.", mindegyik visszakérdezett, hogy "A mit?". Ezek egy alapfokú ECDL-vizsgán nem mennének át, és ezzel foglalkoznak. Tisztára, mint a politikusok.

2002. 06. 25.
   A cégkirándulás meglepően jól telt attól függetlenül, hogy mire elértem Füzesabonyig az autópályán, a hőségtől kitágult agyam a fülemen készült kitüremkedni. A gyerek rögtön az indulás után elaludt, szegényről csöpögött a veríték, amikor megérkezéskor kiemeltem a gyerekülésből. Valahogy kibekkeltük estig, aztán megálltam a svédasztal mellett, diszkréten megérdeklődtem, mi az, amit a cég fizet, és amikor megtudtam, hogy mindent, nekiálltam a jégermejsztereket meg az édelvájszbíreket nyomatni. Namost valaki furcsállhatja, miért volt a kérdés. Azért, mert fordult már elő egy ilyesfélén, hogy az ügyvezetőnek olyanja volt és - ez csak utólag derült ki természetesen- kizárólag az ételre vonakozott az ingyenség. Akkor nagyon bánkódtam, mi a fenéért kellett nekem citromos Absolut vodkával múlatni az időt.
   Szóval jól telt az idő, már az sem izgatott fel, hogy a főnök tele szájjal magyarázta el többek között azt, hogy miért kell a tolárt két "L"-lel írni, hasonlatosan a dollárhoz.

   Baszomfasz. Hétfőn áramszünet volt, délután kettőig ültünk a félhomályban. Ez még nem is lett volna baj, elvoltam, beszereltem a szép új tűzfalszervert a helyére, ahhoz nem kell áram. Amikor visszajött az áram, beigazolódott az a tény, hogy múködő dolgokat nem szabad macerálni, nem csak a frissen bekínlódott szerver nem indult el tisztességesen, hanem az összes többi sem. Folyamatosan maceráltam a készülékeket, közben persze a szokásos roham, a miért nem megy ez, miért nem megy az, mindenki egyenként. Érdekes módon mindenkire ilyenkor jön rá a chatelhetnék, az ICQ-zhatnék, mittudoménmimég. Örültem, hogy végre sikerült felkonfigurálnom a tűzfalat, most pedig mindenféle hülye miatt már géppuskával kell bele lyukakat ütni, hogy minden faszom program keresztül tudjon rajta menni.

   Moon, köszönöm a részvétet, hasonló szépeket neked is. :-)

   Estére annyira tele lett a bránerem az egésszel, hogy otthon örömmel álltam neki kigyomlálni a gyepet. Ugye a föld ócsón jött egy útépítésről, nem is rossz, megterem benne minden a füvön kívül is. Olcsó talajnak híg a leve magas a gyomtartalma, a fű olyan négycentis, viszont legalább minden más sokkal nagyobb és masszívabb. Fogtam a gyerek kisvödrét és négykézláb nekiálltam egyenként kihúzogatni a gyomokat, közben beszélgettem a hangyákkal, a növényekkel és hihetetlenül élveztem, hogy egynek sincsen problémája az internettel. Aztán megcsípett egy darázs, ekkor abbahagytam, jó figyelmeztetés volt, hogy nem szabad túlzásba vinni semmilyen élvezetet.

2002. 06. 21.
   Úgy hanyatt dobta magát a szerverünk, hogy messziről lehetett hallani a puffanást. Ugye elmentem Ózdra, oda kishalál, vissza nagyhalál, otthon olyan állapotban szálltam ki a kocsiból, hogy még a feleségem is megsajnált. A tökömön is folyt a víz.

   Este még megpróbáltam betelefonálni a céghez modemileg, hogy van-e emilem, de nem akart működni semmi. Hát jó, majd meglátom, mi történt. Az történt, hogy két kereskedő két hétig szabadságon volt, egy meg szinte sosincs bent, úgyhogy telefutott a szerver a fos emiljeikkel és le is döglött, ahogy az kell. Megkérdeztem, hogy nem sirpákolt-e a szerver, hogy baja van, erre többen is bólogattak, hogy igen, jött pár üzenet, hogy "almost out of disk space", de rámondták rá, hogy "OK", azzal el is tűnt a kis ablak. És boldog volt mindenki. Ugyan emilezni nem lehetett, de hát ez ugye kb. délután három után kezdődött, akkor meg ugye a fasznak van már kedve dolgozni. Másnap, amikor bementem, két perccel késtem le a szerver újraindítását, tanult kollégáim ezzel vélték megoldani a tele winchester problémáját. Annyit sikerült elérniük, hogy helyhiány miatt szinte semmi nem indult el, többek között az a rész sem, ami a beléptetést intézi. Egy darabig harcoltam, aztán legyintettem. Fél éve pampogok folyamatosan, hogy egyszer ez lesz, próbáltam kieszközölni, hogy kapjak egy internetmentes napot a migrálásra (az új vas ott állt már mellettem kb. öt hónapja), de nem, mert mindig folyamatosan tenderírás van, halaszthatatlan emileznivaló, fontos emilvárás, stb. Tessék, most lett két internetmentes nap úgy, hogy a régi emilek elhullottak. Nekem mindegy. Illetve annyiban nem, hogy nem egy komplett szerverinstall/újrakonfiggal képzeltem el eltölteni két napot úgy, hogy közben folyamatosan a sarkamban vannak, hogy mikor lesz már valami. Ha valaki látta Kardhal c. nagyszerűséget, sejtheti, milyen volt a fíling attól eltekintve, hogy közben nem szoptak le (Ha valaki nem látta volna, egy hackert megkértek, hogy törjön fel egy perc alatt egy 256bites DES-kódolású beléptetőakármit, mézesmadzag/korbács alapon egy nő szopta, egy muki pedig a másodpercmutatót nézve pisztolyt szorított a fejéhez. Sikerült neki, mert nagyon okos és ügyes és gyors volt és hát ugye volt motiváció kellőképp.)
   Amikor már béke volt, sikerült felélesztenem a régi szervert is, de pszt!

   Most elmegyek családostul a cégösszetartás-kirándulásra. Ez nem nagyvállalati, azaz nincsenek ott HR-manágerek, akik játékos akadályversenyen futtatják végig a szerencsétlen alkalmazottakat, majd ennenmagukkal kiértékeltetik, mit lehett volna másképp/jobban, stb. Egyszerűen körbeüljük a tábortüzet és sakéálra berúgunk, ez mindennél jobban erősíti az összetartást, sajnos végig kell hallgatni a nagyfőnök többször végighallgatott tanulságos történeteit, de tőlem már megszokta, hogy csak egy savanyú félmosollyal reagálom le, amit mond. Persze szokott új dolgokkal is előállni, ezek általában fárasztóbbak a régieknél.
   Ami még rosszabb, hogy az elméleteit is meg kell hallgatni. Régebben megkérdeztem tőle, miért mondja folyton azt, hogy "installáljál rá egy vindó 98-at". Azért nem "vindóz", mert a "vindóz" többesszám, engem meg csak egy (1) program installálására kért meg, tehát az csak "vindó". És volt még ilyen a tarsolyában jópár. Azzal a közhelyes blődlivel szoktam magam vigasztalni, hogy "aki ért hozzá, az csinálja, aki nem ért hozzá, tanítja, akinek semmi köze hozzá, igazgatja", ez valamelyik Murphy-törvény egyébként. Sajnos ettől még nem lesz akkora fizetésem, mint neki.

2002. 06. 17.
   Felborult a bioritmusom. Reggel ugye cigi/kávé/szarás, aztán már elvagyok. Mostanában viszont amikor beérek a munkahelyemre, mindig be kell iktatnom egy kis pótfosást, nem túl nagyot, de rettenetesen szükségeset. Lehet, hogy be kellene vezetnem a reggeli felest is?

   Iszonyatosan tompa vagyok. Rohanvást (kezdett lejárni a parkolójegyem) felfaltam egy tájmarhát (thai beef) valamelyik Mammutban. Volt valami fura kis mellékíze, de hát aranyárban mérték, ennyiért biztos valami egzotikus fűszer volt. Sajnos ehhez nagyon hasonlót ízt én is elő tudok állítani otthon egyszerűen úgy, hogy éjszakára kint felejtem az asztalon a pörkűttet.

   A fű kezd kinőni, egyelőre csak szőrösödik a föld, nagyon hülyén néz ki. De legalább egy hét alatt meglátszik, hogy csináltunk valamit, az előző adagnál majdnem két és fél hétig tartott, amíg egyáltalán valami gyanús lett, valószínűleg a napsütés azért számít, a próbaterületre alig sütött a nap. Vagy a franc tudja, mitől van a különbség, de nem is fontos, a lényeg a lényeg, épül-szépül szép hazánk.

   A hétvége a "Mielőtt bármit megcsinálnál, még valamit meg kell csinálnod" Murphy-törvény jegyében telt. a.) le kell nyírni a pilotprojectként befüvesített, mintegy 10 nm-nyi területet. Ehhez először elő kell venni az apóstól gründolt fűnyírót, konstatálni, hogy a feleségem előző alkalommal úgy tette el, hogy tőből kitörte a csatlakozót. Azt megreparálni, közben rádöbbeni, hogy gyorsan el kell szaladni valami villanyboltba izéért meg hogyishívjákért. b.) "Annyi maradék deszka van a zsaluzásból, rittyentsél mán valami homokozót a gyereknek"- így nejem, könnyedén. Érvelésemre, miszerint errefelé homokozó az egész világ és kislapát benne minden ember, nem hatódott meg, közölte, hogy valóban, homokosláda az egész világ és belehugyozik és beleszarik minden kutya és macska. Magyarul kell egy dedikált homokozóhely, amit este letakarunk, hogy ne menjenek bele a nemkívánatos elemek, meg különben is kell és kész, örüljek, hogy a kishintát nem vezeti elő, a mászókáról és a csúszdáról nem is beszélve. Ekkor mondjuk látta, hogy túllőtt a célon, nagyon ráncoltam már a homlokom. Nagyot sóhajtva összeszedtem a deszkákat, amikről mihama megállapítottam, hogy gyalulatlanok, azaz iszonyú szálkásak, mert ugye a betonnak annyira mindegy. A gyereknek sajnos nem. Gyalu nincs a házban, smirgli van. Negyedóra smirglizés után megállapítottam, hogy ez így nem fog menni, ilyen tempóban jövőre sem végzek. El a kölcsönzőbe szalagcsiszolóért. Azzal tolultam egy kicsit, sajnos rövid időn belül leszakadt róla a szalag. Mindez vasárnap délután. Körtelefon, hogy mi van még nyitva. El a BricoStore-ba, ahol pont akkora nem volt, amekkora kellett volna, de vettem nagyobbat, abból némi macera után le lehetett hasogatni akkorát, amekkora kellett. Nyeltem a fűrészport kát óra hosszat, a feleségem megjelent, hogy mit csinálok már ennyi ideig, ő azt gondolta, hogy egy óra alatt már kész is lesz. Kifejtettem, hogy ez olyasmi, mintha adnék neki két naposcsibét, meg némi csirketápot, hogy ebből kérek rántott csirkét. Ebben maradtunk, kinyitottam a hűtőt, kinyitottam egy sört, majd folyt. köv., de most megbolondulok, ha még valamit kell csinálni.

   Holnap megyek Ózdra, fasza lesz nagyon, a kocsiban nincsen légkondi, majd teleöntöm a gyerekkádat hideg vízzel és beteszem a csomagtartóba, időnként megmártózom, délig talán elleszek, utána meg már mindegy lesz, majd hozzatok virágot a síromra.

2002. 06. 14.
   Ma vettem egy Fedél Nélkült. A Fedél Nélkül vitán felül világ egyik legszarabb újságja, igénytelen írásokal és fos versekkel. Ráadásul a mukik mindig legalább két hónapos számokat adnak és az ötvenestől megsértődnek. De ma találkoztam egy faszival, aki úgy nyitott, hogy "Szia! Ez itt a Fedél Nélkül, a világ egyik legszarabb újságja, igénytelen írásokkal. Adományért adok egyet." Megkérdeztem, hogy versek is vannak-e benne. "Igen, de elég fos mind." Egyre szimpatikusabb lett az ember. Még megkérdeztem, hogy egy huszas elég lesz-e, mire vállat vont, hogy persze, úgyis múlt havi az újság.

   Tegnap a gyerek lefosta a bokáját is, pedig volt rajta pelenka, de hát ugye az overflow nagy úr. Nem ez az első eset, hogy még a hónalja is szaros (bár az elég rejtélyes, hogy hogyan csinálja, hogy a barna folt a ruháján a hóna alatt kezd terjedni), valószínűleg nem is az utolsó. Amin elgondolkodtunk a nejemmel, az az, hogy vajon honnan szerzi az alapanyagot, amikor csak eléggé ímmel-ámmal eszik. Én felvetettem, hogy valószínűleg éjszaka. Amikor mindketten alszunk, a gyerek felkel, jól bevacsorázik a hűtőből, közben olvas egy kis újságot, utána a mosatlant berakja a mosogatóba. Ezért van reggelre szanaszét minden újság, és ezért van tele reggel a mosogató. Aztán visszafekszik, ordít egy sort, egyáltalán úgy viselkedik, mintha kettőig sem tudna számolni, mi szívunk vele erősen, ő meg jót röhög a markába, amikor kidögölve lefekszünk hajnal fél négykor.

2002. 06. 11.
    Sikerült gyereknyavalygásból kifolyólag nagyon nem jól aludnom, eddig ma csak kóvályogtam, szerencsére valamiért relatíve autómentes nap volt Budapesten, ellentétben a tegnapi zuhogással, amikor a jelek szerint az összes nemnormális kitolult az aszfaltra. Tegnap összesen tíz kilométert autóztam, ami ugye lófasz, de ez alatt majdnem sikerült négy koccanást abszolválnom. Valamiért egy csomó ember nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy kanyarodósávban áll, csak ment tovább egyenesen, aztán teljesen meg volt sértődve, amikor eléje ugrott a járdasziget. Ekkor azok, akiket láttam, mind a kormányrántós megoldást választották, ezükbe nem jutott, hogy van fék is az autóban, majdnem nekem jöttek. Három kereszteződésben játszották ezt el velem, aztán már nagyon óvatos lettem, csak lestem mindenfelé, mint a megriasztott nyúl. Nem mintha nekem kellene kifizetni, de ha balhé van, lehet vitatkozni az esőben, papírozni, aztán még hetekig kardozni a biztosítóval, a szervizzel, hiányzik ez a fasznak.
   Szóval tegnap a gyerek végignyekeregte az egész éjszakát, a feleségem már kezdett kikészülni, a gyerek is ordítozott, a nejem is, egy ideig próbáltam úgy tenni, mintha nem ébredtem volna fel, de aztán hallatszott, hogy kezd a hisztéria kitörni. Ekkor mint segélycsapat előrobogtam, próbáltam mindenkit vigasztalni, a gyereket és anyukát is nyugtatgatni, de nem ment, az úristennek sem. De legalább én sem aludtam, erről szól a szolidaritás, egyformán fos mindenkinek. Minden szar magazinban az áll, hogy a gyerek összetartja a családot. Lófaszt, a gyerek próbára teszi a párkapcsolatot, de nagyon. Kezdem igen megérteni az egykés szülőket. Valahol azt sajdítom, hogy a gyerekek számának növekedésével legalább négyzetes arányban áll a szülők nemnormálissága. Vagy valamit tudnak, amit én nem, vagy van egy kézreálló nagymama, bébisintér, mittudomén, de nekem most nagyon tele van a faszom az egész üggyel, Orbán Viktor bekaphassa, a Gerendás Péter nemkülönben, az a sokgyerekes Dóra, a Prokopp meg legfőképp. Hogyan csinálják ezek, hogy nem hülyülnek meg?

   Mindig azt hiszem, hogy a marketinghülyeséget, az idióta igénykeltést már nem lehet fokozni és mindig tévedek. Nokia 3410, "háromdés kijelzővédővel!" Azannya. Ez az egész mobiltelefonos cucc különben is a bögyömben van ezzel a "ne legyél egy a sok közül, vegyél te is ilyet" jellegű szlogenekkel (amiből nem tudom, hányan érzik ki az ellentmondást), csengőhangokkal, képecskékkel, apjafaszával. De ez... mitől háromdés? Meg egyáltalán, minek egy LCD-kijelzőre védő?

   Na. Jól kidühöngtem magam, köszönöm a türelmet. Nem kell valakinek négy EUR-raklap? Mert nekem sem, de sajnos van.

   Együnk kínai étteremben! A zene a frankó, szegény Ugly Kid Joe.

2002. 06. 10.
    Pénteken éppen álltam volna neki blogot írni, amikor berontott két, zöld/sárga esőkabátos faszi. Előrementek a főnökhoz, aki előbukkanva hirtelen közölte, hogy mindenki takarodjon haza. Ekkor volt délután kettő. Azt még kiderítettem, hogy a mukik csótányt jöttek irtani, bevegyszereznek mindent, azért kell eltakarodni, de már tereltek is ki mindenkit az ajtón. Hát jó. Gondoltam, örömet szerzek a nejemnek és felhívom, hogy mingyágyüvök. Valami ilyesmit rittyentettem spontán a telefonba, hogy "Hello kedves, kirúgtak a cégből, mert ciánozás van, megyek haza jó korán, örülsz?"
   A telefonból csak egy csuklás hallatszott, meg egy távoli, de közeledő infarktus robajlása.
- Tényleg?
- Tényleg, jövök haza!
- Mármint hogy tényleg kirúgtak?
- Persze, azért jövök haza ilyen korán, nem is örülsz?
- Ennek örüljek?
... satöbbi, ugye mindenki számára nyilvánvaló, mire gondolhatott a feleségem. De még idejében sikerült eloszlatni a félreértést.

   A szombat bősz kerítéshegesztéssel (idáig volt az alap, most pedig meglett meg a felépítmény, ha valaki emlékszik a tudományos marxizmus órákra, hehe, hehe) telt, be kellett látnom, hogy a faterom (akit segítségül hívtam) nem mindig csinál hülyeségeket. Pedig amikor megkérdezte, hogy a zsalukőből rakot alapot ugye nem akarom telelapátolni betonnal, akkor egy darabig nem kaptam levegőt. Este két sör, vége, elhullottam, mint a németek Sztálingrádnál.
   Vasárnap pedig a maradék földet túrtam széjjel. Mindenkit megnyugtatok, nincs már több. De még majd kell hozatni, egyelőre a lefedendő terület kb. kétharmada kész.
Gereblyézés, fűhengerelés, fűmagszórás, ami külön öröm, mert a dobozból, aminek a lyukacsai az egyenletes vetést volnának hivatottak biztosítani, alig jön a mag. Újból henger. Az ember lassan vándorol ide-oda, közben rázza dobozt, mint egy szertartásba belezazult tibeti szerzetes. Mindeközben a kerítésen keresztül udvarias beszélgetést folytat szinte az összes hülye arrajáróval. "Micsinyál, szomszéd?" Pedig idáig még életemben nem láttam. "Füvesítek." "Aggyó, a nagyongyó!" Tízperces előadás arról, hogyan is kell ezt csinálni, náluk hogyan volt ez csinálva, a keresztsógoréknál hogyan volt ez csinálva, a nagypapi hogy csinálta ezt a trieszti birtokon, amikor még a Monarchia mindennapi valóság volt. Jaj. Viszont este megint nem kellett altatódal, elégedetten hallgattam, ahogy eleredt az eső, végre valami pozitív dolog az időjárástól, fel kell jegyezni, mert ritka eset.

   Ma reggel még mindig esett, basszameg. Előző esti pirospont törölve.

2002. 06. 06.
   Elmentem a halál faszára, ott szívtam jó nagyot, majd visszajöttem. Aztán vacsora, némi döglés után kimentem az udvarra földet lapátolni szanaszéjjel. Namost tudom, hogy rohadt unalmas nap mint nap ezt olvasni. Higgye el mindenki, csinálni még sokkal rohadtabbul unalmasabb, ezt próbálom tudatosítani. Ráadásul fárasztóbb is. Viszont közben lehet mással is foglalkozni, például két lapátonként kimazsolázni belőle az ipari mennyiségű tarackot.
    És hát persze az interruptok, amiket a nejem, illetve a gyerek generál. Ez persze lehet áttételes is, a gyerekprocessz elkezdi macerálni az anyukaprocesszt, aki éppen shared-time-ban a vasalási-mosogatási threadokat nyomja , ezért az anyukaprocessz interrupthívással ("gyeremánide!!!") haladéktalanul aktiválja az apukaprocesszt, hogy válassza le róla a gyerekprocesszt, mert ő már nem tud új threadet nyitni neki. Apukaprocessz pedig eldobja, amivel eddig foglalkozott, majd nehezet sóhajtva taszkot vált.
   A tegnapi szívszélhűdést és egy órás instant szerelgetést a gyerek intézte, aki két mozdulattal letörte a kocsiról a tanksapka-takaró kihajthatós lemezt. Először csak néztem, mit talált, mi lehet az a kéttenyérnyi piros valami a mancsocskájában, fel sem mertem ismerni. De aztán odahozta és boldogan a kezembe tette.
   Mondjuk egy ideje már ért a dolog, látszott, hogy már alig valami tartja, úgy elrozsdált alatta a lemez, viszont reménykedtem benne, hogy kibírja még egy darabig.

   A disznómód összesarazott gyerek ruhára jó volt a mosóporunk, sajnos azzal már ő sem bírt, hogy a gyerek belecsempészett egy tollbetétet a mosógépbe. Úgyhogy az a csapat ruha gazdagabb lett egy szép halványkékes árnyalattal.

2002. 06. 04.
   Jesszusmária, elolvastam, amit tegnap írtam. Ez lesz, ha nem figyelek oda, mert rohanni kell, de okulásul nem javítom ki.

   Tegnap későn értem haza, szerencsére kora délután ebédeltem, nem estem neki szokás szerint a vacsorának, ami után menetrendszerűen következik be az elbutult arccal jó darabig magam elé nézés. A hónom alá fogtam a gyereket és kicipeltem az udvarra, hadd játsszon, odaadtam neki az autókulcsot és kinyitottam a kocsiajtót. Ő szépen be szokott mászni, berregve rángatja a kormányt, elvan. Én pedig nekiálltam egy kis egészségügyi lapátolásnak, a korábbi esőtől enyhén nedves földkupacokat kezdtem el komótosan teregetni.
   Kis idő múlva keserves ordítás, a gyerek hasonl feküdt az ülésen, arccal a pedálok felé, a kormánytól pedig -ami minden egyes próbálkozásnál nyomott neki egy tockost- nem tudott felállni. Kiszabadítottam, gyakorlottan végignéztem a kocsit, mit tekert el, mit nyomkodott meg. És igen, újdonság! Azért hasalt be, mert meglátta a hamutartót és haladéktalanul megvizsgálandó objektumnak tartotta. Sikerült is kinyitnia, az összes csikket kiszedte és szétszórta a kocsiban, a hamut kikotorta, egy részét a csikkek közé szórta, egy részét pedig a képére kente. A szája nem volt hamus, látszott, hogy szerencsére nem evett bele.
   Instant bünti, kiszedtem a kocsiból, játssz mással, odaadtam neki a kislapátot meg a kistalicskát (nem én vettem neki, isten bizony nem én). Egy darabig lapátolgatott velem, aztán eltűnt a földhalom túloldalán. Majd feltűnt a tetején, ahová négykézláb mászott fel. Ajjaj. Mire mozdulni tudtam volna, boldog sikítással seggre vágta magát és lehentergett a földkupacról. Na jó, most már mindegy. Terepszínű arccal lapátoltam tovább, a gyerek boldogan túrta földet és mocskos volt, mint egy egész kondányi disznó.
   Szerencsére a kis pihenéstől a feleségem erőre kapott, ezért botrány helyett némi rezignáltsággal vette tudomásul, hogy néz ki magzata.

   Egymásra néztünk és egyre gondoltunk, hogy ha igaz a reklám, akkor ehhez vagy annyira drága mosópor kell, hogy aranyárban mérik, vagy nagyon okos kell, de olyan, hogy egy standard IQ-teszten nyomjon legalább 130-at. Majd holnapután megmondom, mi lett, ha el nem felejtem, mert holnap Békés megye következik soron a céges "ismerd hazád tájait, és mivel munkából kifolyólag teszed ezt, utáld is meg mindet" mozgalom keretein belül.

2002. 06. 03.
   Múlt hét pénteken -ígéretemmel ellentétben- nem hoztam csokit Szerencsről. Egyrészt a bránerem már nagyon tele volt az autózással, szétültem a seggem és a derekam is fájt. Nem tudom, ki tervezte a Toyota Hiace anyósülését, de ha elkárhozik az illető (amiben én telkesen biztos vagyok), remélem, nem lesz olyan szerencséje, hogy egy forró olajjal telt katlanban kell üldögélnie az utolsó harsonáig. Másrészt el tudtam tölteni az időt mással. Illetve sajnos muszáj volt mással töltenem az időt. Ismét találkoztam egy kétségbeejtően egyszerű rendszergazdával, ennek következtében annyi időt kellett elbaszni, hogy már csak menekültem.

   És a pihentető hétvége. Autóbejáró-készítés, ezért kivettem a kölcsönzőből egy olyan ugrálva tömörítős nemtommit, amit ugróbékának nevezett a tulaj. Nehéz, volt, mint a sár. Reggeltől kora délutánig azzal foglalkoztam, hogy a hozott homokot szétteregettem, miközben a szomszédságból az összes kölyök őrjöngve ugrált körülöttem, örülve a nagy homokdombnak. Ezen még nem húztam fel magam, legalább segítenek széttúrni meg döngölni a homokot. Amin kicsit bemérgeltem, az az volt, hogy el akartak zavarni, mit lapátolok ott, amikor ők olyan jól szórakoznak.
   A másik katasztrófa a döngölő jószág volt, amit a tulaj ügyesen bemutatott, azt kallantyút áttekerni, az az indító/leállító, azt a gombot meg kétszer benyomni, az a szívató, aztán lehet rángatni az indítókötelet, mivel benzinmotoros a lelkem. Küzdöttem egy darabig, aztán találtam egy odaszegecselt kis táblácskát, amin öt nyelven állították, hogy ez nem így van.
   Na jó, negyed gáz, némi ráncigálás után beindult a motor, az egész, kb. hetvenkilós vasdarab elkezdett ugrálni, én meg mint egy szerencsétlen rodeós, próbáltam megfékezni, de a gázkart is alig sikerült elkapnom. A szerkezett vonított, mint egy túlpörgetett Trabant, én ott tviszteltem vele, mert ha eldől, nem állítom fel még egyszer, a feleségem hentergett a röhögéstől, a gyerek rémülten sikoltozottt, a szomszédok kezdtek átkandikálni a kerítésen, mi ez nagy mulatság. Csak sokára sikerült rájönnöm, hogy teljes gázt kell adni, ekkor veszi fel a gép azt a ritmust, amitől úgy döngöl, hogy közben lehet is tartani.
   Kisebb-nagyobb megszakításokkal döngöltem egy félórát, tíz évre előre elintézve, hogy ne legyen vesekövem. A homok csak szétfolyt, baszott tömörödni, akkora árkokat ástam a döngölővel, hogy egy komplett utászhadosztály is megirigyelhette volna, majd venni kell valami beton vagy műanyag gyeprácsot, mert ha erre rámegyek kocsival, akkor nem jövök le róla. Vérbeborult szemekkel számolgattam, mibe kerülne ez, aztán vérbeborult aggyal megnéztem, mennyi pénzünk van, jövő hónapban folyt. köv.

   A vasárnap kelletlenkedéssel telt, nem volt túl jó idő, ellenben fújt a szél, csak vitte a homokot, minden pillanatban vártam, mikor tűnik elő egy tevekaraván a porvihar mögül. Végül csak elkezdtem szétlapátolni azt a tíz köbméter földet, amit még régebben organizáltam, de nem volt bennem igazán lelkesedés. Ezek a dolgok azok, ami miatt az ember nem szereti a családi házat, mindig van valami hülyeség, amit meg kell csinálni. Illetve ez így nem igaz, ruppótlan háztulajdonosnak szar lenni, mert ellenkező esetben meg lehet csináltatni mással, közben a teraszon ülve és sörözgetve, ordenáré böfögések közepette lehet utasítgatni a szakikat..