RSS 1 (caleb.hu)

RSS 2 (feed43.com)


Jogi basz: GLL(TM)



Aktuális

2017. július
2017. június
2017. május
2017. április
2017. március
2017. február
2017. január
2016. december
2016. november
2016. október
2016. szeptember
2016. augusztus
2016. július
2016. június
2016. május
2016. április
2016. március
2016. február
2016. január
2015. december
2015. november
2015. október
2015. szeptember
2015. augusztus
2015. július
2015. június
2015. május
2015. április
2015. március
2015. február
2015. január
2014. december
2014. november
2014. október
2014. szeptember
2014. augusztus
2014. július
2014. június
2014. május
2014. április
2014. március
2014. február
2014. január
2013. december
2013. november
2013. október
2013. szeptember
2013. augusztus
2013. július
2013. június
2013. május
2013. április
2013. március
2013. február
2013. január
2012. december
2012. november
2012. október
2012. szeptember
2012. augusztus
2012. július
2012. június
2012. május
2012. április
2012. március
2012. február
2012. január
2011. december
2011. november
2011. október
2011. szeptember
2011. augusztus
2011. július
2011. június
2011. május
2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. szeptember
2010. augusztus
2010. július
2010. június
2010. május
2010. április
2010. március
2010. február
2010. január
2009. december
2009. november
2009. október
2009. szeptember
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
2008. szeptember
2008. augusztus
2008. július
2008. június
2008. május
2008. április
2008. március
2008. február
2008. január
2007. december
2007. november
2007. október
2007. szeptember
2007. augusztus
2007. július
2007. június
2007. május
2007. április
2007. március
2007. február
2007. január
2006. december
2006. november
2006. október
2006. szeptember
2006. augusztus
2006. július
2006. június
2006. május
2006. április
2006. március
2006. február
2006. január
2005. december
2005. november
2005. október
2005. szeptember
2005. augusztus
2005. július
2005. június
2005. május
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január
2004. december
2004. november
2004. október
2004. szeptember
2004. augusztus
2004. július
2004. június
2004. május
2004. április
2004. március
2004. február
2004. január
2003. december
2003. november
2003. október
2003. szeptember
2003. augusztus
2003. július
2003. június
2003. május
2003. április
2003. március
2003. február
2003. január
2002. december
2002. november
2002. október
2002. szeptember
2002. augusztus
2002. július
2002. június
2002. május
2002. április
2002. március
2002. február
2002. január

 


2002. 11. 27.
   Most az van már tegnap reggel óta, hogy két munka között dolgozom egy kicsit, de már kezdem utolérni magam, szóval nem vesztem el, nem betegedtem meg, a gyerek is jól van, az anyósom is, a feleségem kicsit kevésbé, mert itt van az anyósom is, de majd feldolgozzák egymást, most megyek haza, mert kell otthonra a békebíró/villámhárító, koncert is lesz, kettő egy időben, csak különböző helyeken, érdekes lesz, de ezt is megoldom, mindent megoldok, csak várjon már mindenki a sorára, mert egy trágya szart nem lehet arrébb rakni anélkül, hogy valami munkába ne botlana az ember, elmehet a rádió, a televízió, a mosógép, a porszívó, mindenki elmehet a francba a picsába.

2002. 11. 25.
   Kaptam reggel egy emilt Tót Bélától. Kicsit meglepődtem, hogy kiezmiez, az emil tulajdonságait megnézve ui. az egyik okos kereskedőkolléga emilcíme vigyorgott rám. Aztán rájöttem a megfejtésre, legalábbis azt hiszem. Új emilfiók legyártásánál első lépésként az Outlook Express megkéri az embert, hogy "adja meg a megjeleníteni kívánt nevet. Például: Tót Béla".

   A fater kikattantott. Időnként ugye eljön meglátogatni bennünket, játszik a gyerekkel, miegyéb. Aztán hazamenve elkezd agyalni és amikor felmerül benne valami ötlet, felhív, hogy elmondja. A mai egyik ötlet a "vigyük el a gyereket a Heim Pálba és mutassuk meg valami normális orvosnak" volt, a másik a "gondolkodj el rajta, jó-e, hogy a gyerek majdnem a földön alszik egy matracon és nem azért fázik-e meg". Tulajdonképpen nem volna rossz egyik ötlet sem, bár a körülményeket talán kicsit jobban ismerve azt hiszem, nem fogadom meg egyiket sem, ugyanis a.) a gyereket ha nem látta idáig hat különböző orvos, akkor egy sem, b.) otthon padlófűtés van.
   Azt hiszem, a legpatentebb ötlete a nyári aszály kellős közepén este kilenc tájt (vacsora után darvadozásból kellett feleszmélni) támadt, miszerint szerezni kellene egy zagyszivattyút és egy folyadékszintmérővel ellátva betenni a pincegarázs előtti víznyelőbe és akkor nem szalad tele a garázs vízzel, ha esik az eső.

   A faternak annyiban igaza van, hogy azért kellene valamit kezdeni ezzel a gyermekhelyzettel, mégsem állapot, hogy már több mint két hónapja egyfolytában folyik az orra. Legutoljára kapott immunerősítő nemtommit, azt szedi szegény, jó keserű, nem irigylem. Épp a kúra végén kicsit jobban betaknyosodott, láza is lett, feleségemet az orvosnál régi ismerősként köszöntötték, nahát, már majdnem egy hete is volt, hogy ott járt (mondtam is neki, hogy lassan ráfesthetné a nevét a váróban az egyik székre).
   A vizsgálat eredménye az volt, hogy ha holnapra nem javul, menjünk el vele ismét, felszúrják a fülét. De jó. Nejem megkérdezte, hogy nem kellene-e kivenni az orrmanduláját, esténként ugyanis szabályosan horkol a gyerek, illetve tanácsolják-e a preventív influenza/agyhártyagyulladás elleni oltásokat. A válasz mindkettőre az volt, hogy ajánlják, persze, hogy ajánlják, de mindezt csakis teljesen egészséges gyerekkel lehet megcsinálni. Kicsit huszonkettes csapdája, meg kellene műteni, mert állandóan be van gyulladva a mandulája, de addig nem lehet megműteni, amíg be van gyulladva a mandulája. Hát... mondtam asszonynak, hogy egyszer majdcsak meggyógyul a gyerek teljesen, legkésőbb nyárig, addig ezt a pár hónapot meg már csak kibírjuk, legfeljebb majd felváltva megyünk a vigyorgóba.

2002. 11. 22. v2.0
   Az előbb lecsekköltem, most már megy a szerver, remélem, kitart addig, amíg ezt megírom.

   A gyerek több körön leszívta a mai napot, először a háromkerekű kis zörgős műanyag, lábbal hajtós motorjával döngetett bele az árokba úgy, hogy a motor beleállt az árokba, a gyerek meg lefejelte az árok túlsó szélét, ahogy azt kell. Lett is egy frankó plezúr a szeme alatt. Este elmentünk boltba, ő ilyenkor az anyósülésen áll (mert ugye ülve nem látna ki), biztonsági övvel bekötve. Nem mintha tartana rajta valamit, de legalább nem ugrál menet közben. Rohadtul szabálytalan, de hát itt a faluban annyira mindegy, teker az ember hússzal, nem lehet nagy baj. Aztán csak kellett egy nagyobbat fékeznem (elbambultam, aztán jöttek jobbról), a gyerek a biztonsági övet tengelynek használva szabályszerű előreszaltót mutatott be, röptiben lefejelve a kesztyűtartót. Hát, mondtam neki, gyerek, ez nem a te napod. A boltban fájdalomdíjul -figyelmeztetésem ellenére- gumicukorkát vett magának (annak volt a legszínesebb a doboza), aztán ott bökékelt egy jó darabig, mert azt ugye se megrágni, se lenyelni nem olyan egyszerű. Előremenekülésként felfaltam előle a maradék készletet.

   Otthon még nejem segített volna a gyereknek levenni a cipőjét, de ő hirtelen felugrott, ezzel masszívan szemközt fejelve anyukát. Bazze, holnap megyünk a rokonsághoz, rajtam kívül mindenkinek plecsni a szeme alatt, a jóisten le nem mossa rólam, hogy verem a családot, mint a répát.

2002. 11. 22.
   Tegnap megírtam a bejegyzést jól, aszontam, hogy "save" jól, aztán nem töltöttem fel jól, ma reggel meg csodálkoztam jól. Időnként járok így, pl. zuhany alatt fordult velem elő kezemben szappannal, hogy el kellett tűnődjek: vajon a bal lábamat már beszappanyoztam-e vagy még nem? És sajnos nem egyszer.

   Ma jött a matávos ember, némi töprengés után csókoltatta az előző telefonos embert és meggyógyította az ADSL-t. A riasztós ember még nem jött, de azt így hétvége előtt meg ki nem szarja le jól.

   A hétvége kissé zimankósnak ígérkezik mintegy hatszáz kilométernyi autózással, de hát arra való a hétvége, hogy az ember kipihenje magát jól. Elhozzuk haza anyóst is jól, aki segít a gyerek idomításában (no cici project ráerősít), egy hétig marad, a feleségem előre retteg, min fognak összeveszni jól. Izgalmas lesz, lehet, hogy beköltözök egy hétre a céghez jól.

   Nna. Közben meg megfagyott a szerver jól. Majd legközelebb.

2002. 11. 21.
   Tegnap itt járt a cégnél két matávos, harcoltak egy órát, lett ADSL, meg működött a riasztó is, igaz, csak félig-meddig, ki kellett hívni a riasztószerelőt, az azt mondta, mindjárt jön. Közben viszont kitalálták, hogy nem jó ez így, mert a riasztó a PBX-központot keresztül megy, legyen neki saját fővonala. Ma reggel kijött egy ember, tekert valamit, a szám kicserélődött, viszont távozása után egy félórával az ADSL megint feldobta a bakancsot. A riasztós ember egyelőre sehol. Holnap kijönnek megint a matávosok ADSL-t faragni, de félek, hogy a risztós ember utánuk jön és összekócol valamit, ami után megint jöhetnek a matávosok. Kicsit már uncsi.

   Az OTP leegyszerűsítette a nejem dolgát: felhívta a számlavezető fiókját, ahol kerek perec megmondták neki, hogy a "B" hitel felejtős. Ennek valahol mélyen örülök, mert a fasz akart még egy hitelt a nyakába venni, másrészt viszont van a problémázás, hogy miből veszünk ajándékokat, mert még most volna jó bevásárolni, nem a decemberi diliházban. Én lapítok, mert van ugyan dugipénzem, de azt nem neki szánom. Nem, nem, nem önzőzök. Az APEH-é lesz szinte mind. Szomorú dolog ez.

2002. 11. 20.
   Az OTP dicséretét fogom most zengni (akinek már volt dolga az OTP-vel, ugorgyon). Már amikor a kedvezményes lakáshitelt vettem fel, akkor roppant tele volt velük a faszom, de nagyon (lett volna még a másik lehetőség, a Postabank, azokról inkább nem beszélnék, mert eszelős sikoltozásban törnék ki), de erről nem beszélnék, mert eszelős sikoltozásban törnék ki. Akkor ez a kettő volt és passzé. Illetve lett volna még az FJB maga, de ott a sor az utca túloldaláig ért, amikor megláttam, majdnem eszelős sikoltozásban törtem ki.

   Múlt héten a nejem bement a lokális OTP-fiókba, mondván, hogy "B" hitelt szeretne felvenni. Adtak is neki papírt, töltse ki, hozza be. A papírt nézegetve megállapítottam, hogy Parkinson űrlaptervezőinek kései leszármazottai még élnek. "OTP-nél fennálló tartozásának összege, lejárata, stb." Ezt ugyan az OTP tudja, de tőlem kérdezi. Jól van. Mindegy.
   A legjobb, hogy a kitöltött papírral nejem be a fiókba, ahol megmondták neki a frankót: ezt a számlavezető fiókban intézik. Illetve elintézhetik helyben is, hivatalos postával (!) lejátsszák, csak úgy két hónap. Ekkor nejem majdnem eszelős sikoltozásban tört ki, a számlavezető fiókja ugyanis Budapest távolabbi végében, úgy 40 km-re van a lakhelyünktől.
   Szóval Csányi Sándort csókoltatom az országos fiókhálózatával együtt és megsúgnám neki, hogy ugyan nem tudom, ki intézi a számítástechnikát az OTP-nél és mennyi fizetést kap ezért, de szerintem egy rohadt vasat sem érdemel az illető. Még szerencse, hogy az OTP-s bankkártyával nem csak a számlavezető fiók automatájából lehet pénzt felvenni, de remélem, fiúk, dolgoztok ennek a hibának az elhárításán.

   Asszem múlt héten olvastam a BEST magazinban, hogy "Steffi Graf játszóterekre jár gyermek utáni vágyában" vagy valami ilyesmi. Ezen elgondolkodtam, ez a diszkriminációval határos. Valamiért a "pedofil" alatt mindig férfit értünk. És a nők? A pedofil nők nem is azok, egyszerűen csak szeretik a gyerekeket? Vagy nincsenek is egyáltalán ilyenek? Buzgó, buzgó, buzgó.

2002. 11. 19.
   Nna. A tegnapi offline blog mellé megkapjátok a mai onlinét is.

   A gyermekkel tegnapról mára virradólag ismét harcoltunk egymással, bár ma kissé későn ugrottam rá a problémára, anyuka gyorsabb volt, pedig meghagytam neki, hogy ha ordít a gyerek, verjen fel, kerül, amibe kerül. De nem tette meg, ezért a Leonidák főidejénél ébredtem az obligát ordibálásra (ciiiiciiiiíííííí), átballagtam a gyerekszobába (a gyerek rögtön visszavett, ahogy meglátott, egy-null), már ketten magyaráztuk neki szép csendben, hogy éjszaka aludni kell, éjszaka nincs cici. Ráadásul később már nappal sem lesz. Magamban adtam a gyereknek még öt percet az ordításra, aztán adtam volna neki hidegvizes arculfröcskölést, ha tovább hisztizik. De előbb adtunk neki banánt. És csoda! Szépen elmajszolta felét, aztán megnyugodott. Még megnéztük a csillaghullást -már ami látszott belőle a felhők résein keresztül- aztán ágy. Feküdt kettőnk között, időnként danolászott kicsinyt, mi aztán eldunnyadtunk. Később ő is, mert amikor felébredtünk, ő még húzta a lóbőrt. Ilyen sem volt még, hogy reggel ne ő ébresztett volna minket.

   Danolászás. Tegnap este döbbentem meg. Háttértévéként elindult a Való Világ szignálja, a refrénnél valami gyanús volt, de hát mindegy, annyira nem érdekel. Aztán a nejem oldalba bökött, hogy figyeljek csak. A második refrénnél a gyerek bekapcsolódott és egy harcos "léééétéééé"-t eresztett el. Ejha!

   Még pénteken jött egy faszi a Matávtól és bekötötte jól a bizniszklassz ADSL-t. Aztán hétfőn jött egy faszi a Matávőrtől, hogy péntek óta nem jó a riasztó. Illetve jó, de riasztásnál mindenféle érdekes telefonszámon jelentkezik be. Az előbb végre sikerült az ADSL-routert is felizzítani, mire az ADSL-modemen egy kis lámpa átváltott zöldről pirosra, sztannyi. A mai napra elegem van a távközlésből, megyek is haza.

2002. 11. 18.
   A szerver, amin ez a blog van, csütörtöktől most hétfőig gyengélkedett. Azért kapott szép új házat, megbabusgatták, énekelgettek neki, virágmintás népi motívumokat festettek az oldalára, hogy neki jó legyen, de nem, rendszeresen lefagy. Most próbáltam meg piszkurálni a cuccost, de meglehetősen modortalan módon válaszra sem méltatott (ping ... not responding). Annyit ma megtudtam, hogy kis gazdái tudnak a dologról, foglalkoznak vele, marad is a szerver, hely is van rajta, nem vagyok kiutálva ("You're welcome, as always", csupa jó hír. Csak fagy az átkozott.

   Egyébként jól vagyunk, köszönöm szépen az érdeklődéseket, fosás, hányás már a múlté, halleluja. Most éppen életviteli reformok vannak készülőben, ezeket a gyerek fogja megszívni. Ugyanis a mi félrenevelésünknek köszönhetően még mindig csöcsfüggő, nem csak étkezésileg, hanem generálnyugtatásilag/örömszerzésileg. A baj az, hogy ezzel kizárólag magát nyugtatja meg illetve magának szerez örömet, bennünket már idegesít és bánatosak leszünk tőle.
   Komoly stratégiai tervezés folyt, hogy hogyan kellene eltávolítani egymástól anyukát és a gyermekcsét (ugye a csöcsözéshez ez a kettő szükséges, ha nem is elégséges feltétel). Anyuka egyik városba, gyerek marad itt, nagymamák mint felmentő sereg apukának segítenek. Vagy gyerek elmegy egy hétre valamelyik nagymamához, aztán próbálhatja átordítani azt a százharminc kilométert. De ez meg a nagymamával rettenetes kitolás, ráadásul talán mégsem illik az ilyes problémáinkat delegálni.

   Ígyen töprenkedtünk erősen egy darabig, aztán tegnap este berágtam. Tízkor lefektettük a gyereket, fél egykor már kajabált, hogy "anyaaa... ciciiii...". Rámordultam az anyjára, hogy most legyen szíves párnát húzni a fejére, mert mi most megküzdünk egymással, mint férfi a férfival, ő oda ne dugja az orrát. (Eddig az volt a baj, hogy anyuka nem bírta a sivalkodást és két perc múlva jött, hogy elég volt a visításból, legyen már csend és betömte a mellével a kisded száját.)
   Átsunnyogtam a gyerekhez, mellé feküdtem, szép szóval nyugtatgattam, itt van apuka, ne féljél, nem felejtettünk el, dudúdúdú, aludjál, kis herceg, ha kell, írok a Dzsonzon bácsinak, hogy hozzon neked is búzacsírás sampont, aztán erősek lesznek a copfjaid, nagyon erősek, mint azoknak a túlstilizált kis hülyecsajoknak, akiknek ki tudja, hogyan jutott eszébe ez a szó pl. a sokkal egyszerűbb "méz" helyett, még ha angolul is volt az eredeti. Ne másszál el, anya a szomszédban van, de te most maradj itt, tessék, itt a szőrmaci, ő is aludni szeretne veled, nézd csak, hogy hogyan integet (ááááááúúúúáááááaaaannnnyaaaaaaciiiiiiciiiiiiiiii), legyen elég apuka most éjszakára, lallalaláááá, lallalalaláááá.
   Ez kb. tíz percig ment, a gyerek abszolúte nem figyelt rám, csak egyre jobban hergelte magát, már csuklott. Felvettem, magamhoz öleltem, de csak tornázott lefelé erőnek erejével, közben ordított, mint a fábaszorult sakál (=nagyon-nagyon). Még öt perc. Láttam, hogy a csitítás teljesen hasztalan, úgyhogy a hónom alá csaptam a gyereket, kimentem vele a fürdőszobába, kinyitottam a hidegvizes csapot és képen fröcsköltem. Még nagyobb lett az ordítás, ekkor megmostam a képét. Visszavett egy kicsit és legalább már figyelt rám. Azért még ordibált folyamatosan, csak hogy tudjam, még nem adta meg magát. Én pedig folyamatosan beszélem hozzá, mindegy, hogy mit, csak lassan és nyugodtan.
   Még tíz perc után csak előjött anyuka, a gyerek rácsimpaszkodott, mint kismajom egy nagy fürt banánra és el nem engedte volna semmi pénzért. Aztán tíz perc múlva aludt, cici nélkül. Namost ezt a hadjáratot kell végigvinni, az első csata úgy-ahogy megnyerve, de látszik még, hogy a háború nem dőlt el, folyt. köv.

   Közben megint eldöglött a szerver, fasza. Majd holnap.

2002. 11. 13.
   Reggel munkába jövet még nem volt teljesen rendben a gyomrom, amikor megláttam a nagydobozos teherautó oldalán a feliratot: "Fővárosi Csatornázási Művek - Ipari Búvár Csoport". Blöee. Itt sem dolgoznék szívesen.

   Naszóval az elmúlt pár nap egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy a magyari egészségügy jól el van látva mindennel, de főleg betegséggel, ha bemégy egy kórházba úgy, hogy nincs bajod, akkor majd ott lesz. Ha van bajod, akkor kapsz mellé egy másikat is ("Nesze, sánta, itt egy púp").
   Egészen konkrétan az orvos a kórházban úgy döntött, hogy konzervatív kezelést alkalmaz -mert vírusos tüdőgyulladásnál úgyis mindegy-, magyarul a gyerek nem kap gyógyszert, orrszívás gyakran, meg párásítóval lélegzés. A szoba amolyan BigBradörös volt, üveg minden, ez a nővérek szempontjából jó, mert egy pillantással megállapítható, hogy a gyerek ott van-e egyáltalán, vagy nincs. Viszont a szülő szempontjából roppant szar, mert olvasólámpa nincs, viszont a mennyezeti lámpa a szomszédos öt szobát is frankón televilágítja, tehát akik ott vannak, anyázni fognak.

   Reggelre jobban lett a gyerek, el lehetett vinni haza, úgyis csak ugyanaz: takonyszívás, illetve párásítás, majd hétfőn menni kell vissza vizsgálatra meg zárójelentésért. Szombaton el anyámért, be vele a kórházba. Feleségem már lent volt a kapuban, anyámat a gyerek kissé tétova, de érthető "...mama...!" felkiáltással fogadta, ezen még én is meglepődtem, anyámat pedig fel lehetett volna mosni, úgy elolvadt. Később nejem megsúgta, hogy egy órája azzal tartotta vissza a gyereket az utcára kirohanástól, hogy "mindjárt jön apa, meg a mama". Hm. De akkor is szép, a logikus gondolkodás első jelei.
   Vasárnap a család másik fele robogott be felpakolva mindennel, újfent el akartam nekik mondani, hogy spóroljanak a kajával egy hónapig és aztán állítsanak be egy hűtőszekrénnyel, de a feleségem lecsitított.
   Este pedig elkezdődött az ipar. A feleségem nagyon szarul lett és időnként hányt egyet, a gyerek nagyon szarul lett és hányt és fosott felváltva. Én katonakorom óta ennyit még nem fókáztam. Rooottty. Maradj ott! MARADJ OTT!! Legalább a kanapéra ne mássz f..! Szameg. Még jó, hogy a nejem kitalál a budiba. Sika, sika, nacsakhogy, b..blöeee. Sika. Az igazi, híg fosásból a bugyipelenka nem fog föl mindent, ha már nem tud többet felszívni, akkor vállat von és a fölösleget korrektül kivezeti oldalra, ügyesen keverve a vizes és a szilárd fázist. Hányni pedig a gyerek bármikor, bárhová, az első kuccanásra fel kell figyelni, mert a következő lépés a hifi-torony telerókázása lesz. Ezzel telt a vasárnap este igen vidáman.

   Hétfőn elautóztam Sátoraljaújhelyre meg vissza, szétzsibbadtam a seggem, a derekam pedig leszakadt, ezzel el is ment a nap munkaidős része. Este még vacsoráztam egy jót, meghallgattam az asszonyt, aki elpanaszolta, hogy amíg a zárójelentésre várt mintegy öt óra hosszat (a parkolóudvarokat a környéken megszüntették, viszont az utcai parkolóórába két óránál többet nem lehet bedobni, szegény mindig ment le órát etetni), megsuttintották neki, hogy még péntek éjszak hoztak be egy gyereket, akiről később kiderült, hogy skarlátgyanús, mindenesetre most az egész osztály fosik és hány. Mondtam, hogy nagyszerű. Aztán... hajjaj... mintha... basszameg. Hétfőről keddre virradólag felváltva fostam és hánytam, volt némi láz is, még a csontjaim is fájtak. Szerencsére a feleségem közben rendbejött. A keddet pedig csak úgy átvegetáltam.
   Tessék elképzelni valami ordenáré borzadály másnaposságot a tünetek csillapodásának bármiféle reménye nélkül. Csak vándoroltam fel-alá a lakásban, mint olyan vallási csoport képviselőjében a fájás, amely mindent kikér magának, vagy ha nem ők, akkor valaki más az ő nevükben, amit ők szintén kikérnek maguknak. Ha valaki ezt nem érti, majd elmagyarázom, nem akartam explicite ideírni, mert még rám kiabálják, hogy zsidózok. Szóval teljesen meg tudtam érteni a gyereket, hogy nem volt önfeledten vidám és nem evett semmit. Én sem voltam az és én se tudtam. A másnaposságon még lehet valamennyire segíteni azzal, hogy a hányinger ellenére gyűr magába valamit az ember, aztán majd jobban lesz. De most nem.

   De mindenki túlélte, lájfgózan, de a fasz akkor is kivan ezerrel. Leadtam ugyan másfél kilót, de nem remélem, hogy ebből nagy biznisz lesz, ha megpróbálom eladni a módszert. Most próbálom a háromnapos éhezés után beindítani az emésztésemet. Kekszre fel.

2002. 11. 08.
   Ez most nem lesz túl vicces, sőt, előre is pardon.
   Faszán eltöltöttem a napot, először rendes munka, aztán maszek munka, végül család. Azért végül, mert pont a már ott voltam a maszekomnál, amikor telefonált a nejem, hogy iparkodjak már haza, az orvos elküldte gyerekestül röngenre, mert már nagyon kahácsol, ott a diagnózis a "gyerektenyérnyi" szót tartalmazta, ami gyerektüdő esetében azért nem kicsi. Baze, volt már a gyereknek sima náthája, influenzája, valami hörgőizéje, most itt a tüdőgyula. Kapott antibiotikumot, köptetőt, hörgőtágítót, van már otthon hidegpárásító, inhalátor, annyakínnya, minden. Az a zavaró, hogy mindez szünet nélkül, azaz nem volt a lépések között kihagyás.

   Be a kórházba, első lépésként vérvétel. Lehet, hogy én is taknyom folyatva ordítottam volna, ha úgy próbálják meg eltalálni a vénámat, ahogy neki. Tű benyom, hát nem. Még egyszer, hát nem. Mozgat, nem. Kicsit kijjebb, beljebb, kijjebb, beljebb, hát nem. Na már jön valami! Ja, mert elpukkant a vénája. Végül kézfejbe döftek neki. Ott sikerült, de nem lett semmivel sem vidámabb. Lázmérés -persze fenékben- , aztán végbélkúp. Nagyon ordított szegény gyerek, mondtam is az anyjának, valószínűleg nem kell majd küzdenünk azzal a problémával, hogy milyen arcot vágjunk, ha felnőve nem barátnővel állít haza, mert most egy életre elmegy a kedve az anális érintkezéstől.

   Elhelyezték a kölköt meg anyukát (Bentlakásos! hoppá! Térítésmentesen! Hoppáhoppá!), elrendezkedtek, közben én ledeszantoltam valami élelmiszerboltba, mert azért annyira nem grandszenyőr a magyar egészségügy, hogy anyukának is juttasson vacsorát.
   Egyszer csak berontott az egyik nővérke és sugárzó arccal közölte, hogy "a pécéerje nyolc!". Rossz reflexből majdnem rávágtam, hogy "Kilenc! Én nyertem!" A feleségem csak nézett, hogy rendben, hogy nyolc a gyerek pécéerje, de ez most sok, vagy kevés? Mint kiderült, kevés, de ez jót jelent. Közben lement a gyerek láza is, játszott egy kicsit, majd elaludt, de tíz perc múlva köhögött és felébredt. Nehéz lesz mindkettőjük éjszakája.

   Közben fél hét lett, a feleségem rám nézett és elküldött haza. Holnap jöm anyám látogatni, tényleg effektíve látogatás lesz belőle, csak nem úgy, ahogy azt ő egyelőre gondolja.

2002. 11. 07.
   Ez most amolyan Delta-szintű lesz (a Kudlik Júlia-féléről van szó), de nem tudom megállni. Szóval már az óvodások sem menekülhetnek. Ebből a jószágból terveznek itthon is szétszórni nemtommennyit, én speciel erről azt gondolom, hogy ez pontosan nemtommennyivel több a kelleténél.

   A másik, amit már régebben láttam, csak elfelejtettem, de most ez eszembe juttatta. Az újmódi telekommunikációs centerről van szó, amit a Matáv tervez. Mert telefonfülkének nem merném már nevezni. Kinézetre olyasmi, mint egy pénzkiadó-automata, csak laposabb, a telefonkagyló és a számgombok mellé ott a full billentyűzet, az LCD-monitor és a webkamera. A polgár bedugja a telefonkártyát és internetezik ezerrel. Nem, nem tudom megmondani, mikor lesz ilyen kint az utcán.
   A billentyűzet persze acél, ahogy kell. Amikor kételkedve megkérdeztem, hogy nem fogják-e villámgyorsan leamortizálni pl. a képernyőt, a fejlesztő mindentudó mosollyal megkért, hogy a telefonkagylóval vágjak egyet oda. Csak bátran. Hát jó, mondtam, te fizeted, lendületet vettem és BANNNGGGGG! Aztán elmondta, hogy centis páncélüveg. Ja, ha csak úgy nem.

   Tegnap este még levezetésképp elmentem a nonstop italboltba, amit a közelmúltban átrendeztek, ezért a gyerek semmit nem talál meg benne. Már megszokta, hogy egyenesen, aztán jobbra, aztán balra fent arcmagasságban a Sió Drinx (a meggyes), abból szokott meríteni többet is, amiből egyet szoktam meghagyni nála, a többit némi ordítás után visszarakom, miközben ő vígan tallóz a sörösdobozok között. Ez most mind megváltozott, csak hosszas tekergés után találta meg a Sió Drinxet, de aztán pökött rá. A mellette levő Kubu
   "gyümölcsös rostos ital, egészséges, tele karotinnal" - az eredetiben vitamin van, de ahogy olvastam, a szokásos dúsított répaléről van szó, úgyhogy a cég utólagos engedelmével házi használatra kicsit igazabbá tettem a nótácskát. Kezdem azt gondolni, hogy a répalé az új kőolaj. Régebben kőolajból csinálták az üdítőket, mostanság a -szinte bármiféle- rostos gyümölcslé legfontotsabb alkotóeleme a répalé. De legalább mint természetes színezék jelen van. Szóval lassan ráállítom az asszonyt a répából benzingyártásra, hátha. Sajnos az "irreverzibilis" szót ő is igen jól ismeri.
   tetszett meg neki. Kicsit vándorolt az üveggel ide-oda, én a söröket nézegettem, BANNGGG! Intettem a pénztárosnak, hogy két Kubut üssön be, de az egyiket most már semmiképp nem visszük el. Tartottam egy rövid példabeszédet
   azt olvastam egy okosságban, hogy neheztelés esetén a gyerek nem is a szavakra figyel, inkább a hangsúly, a hangerő, a testbeszéd, egyszóval a generálfeddés az, amiből megérti, hogy most éppen nem csinált jót.
    a gyereknek, valami ilyesmit, hogy "látod, látod, fiam, úgy vélem, az előbbi véletlenszerűségi manifesztáció inkonzisztenciája szuperponálja a gravitikus effektusok nullentrópiás határszimbolikáját!" A boltban benn lévő két vásárló felkapta a fejét, hogy mi volt ez, de aztán a homlokráncolásból látták, hogy atyaian nevelek és megnyugodtak. A gyerek sajnos kapott a nagy ijedtségre valami kiscsokit a pénztárostól, remélem, nem lesz ebből az egészből rossz reflex.

   Kaptam visszajezéseket, hogy -röviden összefoglalva- ez a blog már nem a régi. Röviden összefoglalva: én sem. Most meg elmegyek a kocsimért jól.

2002. 11. 06.
   Kocsi szervizben (kötelező egyrészt a km, másrészt a műszaki miatt). Most telefonáltam, majd holnap. Talán. Hát jó, nem muszáj nekem összevissza autózgatni a városban, vagy a városon kívül, vagy akárhol. Gyalogolhatok is. Most jöttem rá, hogy régen csináltam ilyet, mármint Budapesten. Közben megfigyeltem -nem tudom, mennyien tudják- hogy a Károly körút 7 valaha Hacker-ház volt.

   Megtudtam, hogyan lehet hozzájutni ahhoz a nyelvparádés amőba-fotelhez, amiért megvész az assony. Nem volt egyszerű kör. De sikerült.

   Tegnap este sikerült kilencre hazaérnem, a faszom már tele volt az össze kompúterrel, az összes felhasználóval, nem is beszélve Billről, akivel szintén tele volt a faszom, amiért olyan köcsögre találta ki a jogosultságkiosztást, amilyenre. Azt valószínűleg mondtam már, mennyire tudom utálni a hálózatos "Forduljon a rendszergazdához" üzeneteket, főleg abban az esetben, ha az illető rendszergazda ennenmagam volnék. De tegnap este e mellé szorosan felzárkózott a "Nincs jogosultsága a ...-hoz" üzenet is.
   Ma még sikeresen megküzdöttem egy nyomtatóbeállítással is (legfrissebb driver NT4-hez), a -mondhatni szokásos- kis eldugott nyomtatószerveres tréfarépa szívatott meg, de szétütöttem a szájaszélit. Legalább látták, hogy dolgozok.

   Ifjú kolléga fordult hozzám a kérdéssel, én mivel töltöm az időnként előforduló olyan időt, amikor nem kell csinálni semmit. Mondtam neki, hogy több megoldás is van, ezek közül én a hülyén magam elé nézést szoktam preferálni, de neki még gyúrnia kell erre. Segítségképpen javasoltam neki a blogírást, az ember kinyiti a szövegszerkesztőt és elgondolkozik, hogy mit is írjon. Némi gyakorlással ezt a pillanatot aztán hosszan el lehet húzni, aztán mire eszébe jut valami, már át is csoffadta a délutánt.

   A gyereknek -a folyamatos taknyadzás mellett- közben valami hörghurutszerűsége lett. Ha nem látnám a szomszédok hasonló korú kölykeit, azt gondolnám, hogy valami génhiba folytán szegény valahol belül állatorvosi ló.

2002. 11. 05.
   Tegnap este valódi BigBrother-érzésem volt. A Németh Lajos egy darabig csak mondta, hogy milyen idő lesz, aztán mélyen a szemembe nézett és közölte: aki még nem zárta el a kerti csapot, itt a legfőbb ideje, hogy megtegye. Engedelmeskedtem, de mire visszajöttem, már nem volt ott, hogy megdicsérjen. Bazzeg, csak a korbács adja, a mézesmadzag meg sehol? Így lesz frusztrált az ember gyereke. A feleségem ugyan megdicsért, hogy végre erőt vettem magamon és megtettem azt a kb. két percig tartó cselekvéssort, amit lassan másfél hónapja halogatok, de ez már nem volt az igazi.

   Mingyá megyek másodállásni. Nem örülök neki, de hát tenni kell már valami látványosat, különben még azt hiszik, hogy nem is kellek én rendszergazdinak. Mentségemre szóljon, hogy én mondtam, hogy működő rendszert felesleges baszogatni. Nem vagyok benne biztos, az haladás-e, ha ugyanazt a dolgot modernebb -és erőforrászabálóbb- számítástechnikai eszközökkel prezentálja az ember sok munkával sok pénzért. De mindenesetre megnyugtató dolog, a kuncsaftnak legalábbis.

2002. 11. 04.
   Vasárnap reggel takonnyal teletömött fejjel bangán bámultam a tévét és mintha kezdett volna múlni a taknyom. Egyre gyakrabban nézem ugyanis az m1-et (igen, a királyit, azt), egyre kevesebb a Gózon Gyula meg a Latabár Kálmán, egyre több a jó bemondóbige, úgy általában pozitív fejlődés tapasztalható. Hallani is ezt-azt, ez átment, az átment oda dolgozni, de akkor reggel egy tömény bemutatkozás során felsorakoztatták szinte az összes új szerzeményt és vázolták a műsorokat. Egész jónak tűnt. Kezdve a Bánó Andrással és végezve a Demcsák Zsuzsával, aki nem hírolvasó lesz, hanem afféle Aktív-, illetve Találkozások-klón ...ööö... hírességek életéről tudósító műsort fog vezetni, nahát, de furcsa, nem is értem.
   Végre valaki a régi nem is olyan vicc szerint járt el, azaz ha nem megy a kupleráj, nem az ágyakat kell kicserélni, hanem a kurvákat. Szóval jó az indítás, lesz még a Fridi TV-elnök, meglássátok mindahányan jól.

   Komolyan megrettentem ettől a hóeséstől, de aztán megnyugodtam, hálistennek elég korán kezdődött ahhoz, hogy a nedvesaszfalt-fóbiások eleve ne merjenek autóba ülni.

   Az előző bejegyzésből hiányzott egy "nem", de most már.

   Közben meglett a szép új videokártyám, örülök is nagyon. Sajnos aminek viszont nem örülök nagyon, az a hangkártyám, amihez -lévén már kvázirégen nem gyártják- nemigen van driverfrissítés, az XP-s drivert a Microsoft csinálta (WDM oszt passz), ezzel együtt repült az a lehetőség is, hogy a MIDI-részében az ember hangbankot cseréljen. Fakk. A NOLF2 meg a trublisutyiban szimplán aszonta rá, hogy "not supported" oszt passz. Fakk. Ez van oszt passz. És fakk.

2002. 11. 02.
   "A Pelényi nem adná tele egy huszasér"- mondta a feleségem, az orromra célozva, amely így kivörösödve nagyobbnak tűnik a valóságosnál. Azt, hogy ezt a közmondást nem ismertem, azért megbocsátotta, elimerve, hogy nem mindenki ismerheti Szekszárd egyik régen megszűnt fagyizóját/cukrászdáját. Szokott ilyenekkel jönni, ekkor mindig gyanakszom, hogy -hasonlóan a megboldogult Déryhez, aki állandóan a saját maga által kitalált kínai közmondásaival szívatott mindenkit- ezeket is csak ő találja ki. Most direkt nem Viktorral jöttem, a dakotákat állítólag nem ő találta ki, hanem a szövegírója. De ő meg elmondta. Mindegy.

   Szóval pingpong van, most én vagyok jobban, nejem, aki tegnap egész üde volt, ma estére lerobbant, unalmas már rohadtul. Viszont sikerült még tegnap lefestenem másodszor is az ablakkereteket, jöhet az eső, a zúzmara, finn festék véd mindent.
   Még csütörtök este, amikor már mindenki csak vegetált, a gyerek pedig negyedszer öntötte végig a nappalit mézes teával, mondtam asszonynak, hogy menjünk teszkóba csúszdázni. Autóba be, száz méter megtesz, kiszáll, bazzzmeg, száz méter vissza, most trabanttal megyünk teszkóba. Azért sikerült szombaton gumit cseréltetnem, pedig nem reménykedtem benne, hogy a halottaknapi őrület után (egyébként is nagy ívben kerülöm a temetőket, ilyenkor pedig halálos fenyegetéssel sem lehet rávenni a megközelítésükre, inkább haljak meg, aztán már nem nekem kell azzal foglalkozni, hány órát áll a fekete furgon a dugóban) bármi is nyitva lesz. Mondjuk a lokális gumiszerviz alkalmazottai jók lennének halálnak. Ezt a mondást a feleségem újította fel és a gyerekre alkalmazza, ha sietni, nem is, egyszerűen csak menni kellene valahová. Gyere, aranyom...! Légyszíves...! Gyere már! Ide! Nem oda! Mondom, ide! Kérlek! Gyere már!! Na végre... hová mégy? Ide gyere! Cipő felhúz, lenne még pulóver, kabát, sapka, de a gyerek elszalad, ezeket egyenként az előző körök da capo al fine ismétlésével lehet feladni rá. És ekkor még ki sem léptünk az ajtón.

   Megreparáltam a gyerek kistraktorát, kormánymű most már rendben. Ülést majd kell kicsit nagyobbat faragni, de egyelőre úgyse ér le a lába a pedálokig, majd tavasszal.