2025. 07. 26.
   Meghalt Ozzy, meghalt Hulk Hogan, állítólag Bruce Willis sincs valami jól, most látom, hogy a Prohardver és környéke is ledőlt a padlóla, de nagyon dulván

   ráadásul ahogy olvasom, a rendszer ősgeci módon olyan napot választott az önmegsemmisülésre, amikor mindenki épp nyaralni meg máshol dolgozni volt, könnyek szöktek a szemembe, így kell ezt. Kíváncsi lettem volna, mi történt, de az a hosszú sirámból nem derül ki, bár tulajdonképp tényleg mindegy

   az égen sötét felhők, jön a hideg, nekem meg hétfőn dolgozni kell menni, teljes a gyász. Ugyanitt 2 x 8 GB DDR3-as RAM modul eladó.

========================

   Kipróbáltam a pneumatikus festékszóróval festést kültéren.

Előny: minden festékes lesz
Hátrány: MINDEN festékes lesz

   Ráadásul utána a mindent le is kell pucolni, olyasmi ez, mint konyhagép, ha előveszed, két perc a tésztaszeletelés, de félóra a szüttyöngés a szétszedéssel-elmosással-összerakással. Ha kézzel csinálod, akkor is 32 perc, csak másképp macerás. Sehogy nem jó ez.

2025. 07. 25.
   Ez ilyen miniszabadság, nem megyek el sehová, így nem kerül pénzbe. Viszont meg kell venni a ház körüli, időközben szétszaródott dolgokhoz az alkatrészt-anyagot, ezzel azért megvan a pénzköltés.
   Amitől sokkal inkább szabadság ez a sehová el nem menés, hogy nem kell hajnalban kelni másnak dolgozni, mint az állatoknak, hanem nekiláthatok bármi magam dolgának délelőtt tízkor. Vagy tizenegykor. Vagy délután. Vagy holnap, fuck it. És amitől pluszban szabadság- és jó érzés, hogy egy csomó tennivaló végre kipipálható, nem basz az ideg, hogy ezt is, azt is meg kellene csinálni, mert ez is, az is már meg van csinálva, de király már. A mindenféle ehhez-ahhoz való ezt-azt a konyhaasztalra szoktam tenni, így szem előtt van a konkrét lista, hogy mit kell csinálni

   meg az asszony nem povedál folyamatosan, hogy legyen már elpakolva az asztalról, rosszabb esetben elpakol magától mindent valahová

   sajnos már tényleg nem fértem oda az asztalhoz enni, na de lassan alakul ez, egészségetekre nektek is.

2025. 07. 23.
   Meghalt Ozzy Osbourne is

   a József körúti metálpólóboltban egy, a választéktól teljesen elfogódott fiatal bökte ki végül, amikor sokadszor kérdezték tőle, hogy mit keres, hogy "...ozsi. Ozsipólót"

   aki egyáltalán nem volt a lélekállatom, de mély tisztelettel tekintek munkásságára, úgy zenei, mint magánemberi értelemben, egyben nagyon örülök, hogy nem volt a szomszédom. Sajnos ez is olyan, mint a katonatörténetek, csak elmesélni vicces utólag, de tényleg ott lenni, átélni -főleg józanul- valószínűleg sokkal kevésbé az.

2025. 07. 22.
   Teljesen váratlanul meghívtak egy Alanis Morissette koncertre, amit magam számára is váratlanul elfogadtam, bár ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a Budapest Parkba már régen be szerettem volna egyszer menni, mert mindig csak előtte megyek el, és most ha a Sors így az arcomba tolja az alkalmat, még ha csak egy Alanis Morissette koncert formájában is, akkor már nem szabad kihagyni, úgyhogy közvetlenül kertitó-takarításból indítva magam mögött hagytam a realitást. A meghívó embereket meghívtam egy körre, a kurva repoharas greenwashing rögtön 2500 Ft-tal dobta meg a számlát. A poharakat hazahoztam kidobni, legalább a legyártásuk rezsije fájjon már.

   A felszopóként z előfellépőként Zóra játszott, ifjú hölgy, aki a női zeneszerző-szólóénekesek szokásos lassú nyenyergését, azaz a művésznőt feszítő érzések közönség közé öntését adta elő háromnegyed órában, sajnos nekem az efféle stíl az első számnál még úgy kb. oké, a másodiknál már meh, a harmadiktól meg kimondottan unalmas, mind zeneileg, mind szövegileg. A félkezű trombitás kicsit érdekes volt, de egy zenész haverom mondta, hogy a trombitás szokott orgonálni is, és hát persze, rendben van, de egy kézzel azért izé, szóval, a lehetőségekhez képest azért vannak hiányosságok, na.

   Aztán jött Alanis Morissette, akinek szerintem az 1995-ös Jagged Little Pill után tökéletesen fölösleges volt bármit megalkotnia, az volt a csúcs, és onnan meglehetősen meredek lejtőn ereszkedett le a női zeneszerző-szólóénekesek szokásos giccses lassú nyenyergésének szintjére, ott meg kellett volna állni. Bachtól sem várja senki hogy az 1700-as évek elején kijött D-moll tocata és fúga után most droppoljon már megint valami odabaszósat, Alanisnak sem kellett volna erőlködni. Mindegy, az Ironic miatt a többit is el lehetett viselni és voltam végre a Budapest Parkban is, ez a nap is hasznosan telt.

2025. 07. 20.
   Kezdem azt hinni, hogy van olyan is, hogy sarokszelep-maffia. Mármint abban az értelemben, hogy a multik/háttérhatalom/tudjukkik elhitetik velünk, hogy szükségünk van többek között sarokszelepre is, pedig valójában nincs.

   Még meg is van racionalizálva a használata: a sarokszelepet a fali vízkiállásba beillesztve ha csapot, WC-tartályt stb-t szeretnénk cserélni, nem kell elzárni a vizet az egész lakásban, komplett társasházban, egész utcában, hanem elég ott a falból kijövő sarokszelepet elzárni és mindenki boldog. Igazán megéri, nem? Hát nem.
   Sokadszori tapasztalatom az, hogy a sarokszelep olyan, mint a hőmérőzős fogamzásgátlás: senki nem tudja, működik-e vagy sem, attól nincs-e gyerek, vagy csak simán mázlink van, de amikor tényleg számítunk rá, túl sokszor derül ki, hogy nem. Zárnád el, és kiderül, hogy az állásban meghótt, hiába tekered, nem zár. Ugyanúgy lehet elzárni a vizet az egész lakásban, komplett társasházban, egész utcában, mintha nem is lett volna sarokszelep, és a buditartály mellett cserélhetjük még sarokszelepet is abban a hiú reményben, hogy legközelebb majd tényleg jól jön. De valójában nem. Ne dőljünk hát be a sarokszelepgyártók és -forgalmazók üres ígéreteinek.

   Fogjunk össze! Egyedül kb. tízévente egy ezerötszáz forintos sarokszeleppel nem rengetjük meg a világot, da ha Igaz Magyarként Semelyikünk Nem Vesz Soha Sarokszelepet, bedönthetjük ezt a hamis ígéretekre épülő, kizsákmányoló, harácsoló bizniszt.

   Úgyhogy pina

2025. 07. 16.
   Dógomvót, így megkésve, de igazi lustaember-büszkeséggel jelenteném be, hogy meghekkeltem a Pride-ot, mivel míg mások vonultak, én a gyerek leendő lakásában ragasztottam parkettaszegélyt. Nagyjából délután fél ötre végeztem, na, hol járhat a menet, eh, faszom, gyerek, vigyél a Petőfi-hídhoz. Kirakott a budai oldalon, sétáltam 300 métert, majd helyet foglaltam a színpadtól kb. húsz méterre, az akkor még pont épp átjárható tömegben. Sajnálom, jó érzés volt kvázi potyautasnak lenni, mások gyalogoltak négy órát, hogy a színpad közelébe se jussanak, én meg simán lejattolhattam volna pl. Kunhalmi Ágnessel, őőőő szóval Rainer-Micsinyei "Marika for prezident" Nórával. Akár.

   Voltam ilyen cégszervezési tanfolyamon is, ahol ismét megállapítottam, hogy ezek a lean meg kanban meg hasonlók alapvetően az elemi józan észt teszik vállalati standarddá, ne basszunk szanaszéjjel dolgokat, pakoljunk el magunk után, ne fussunk hat kört, ha kettő is elég, ilyesmi. Ha pedig problémánk van, kérdezzük meg a főnököt, aki tud értelmesen válaszolni, mondjuk ez a rész kicsit utópisztikus. A másik, hogy ezek a zsapán autógyártásból származó dolgok alapvetően egy már létező folyamat finomhangolására jók, feltételezve, hogy végtelen erőforrás, értsd, munkaerő, nyersanyag, szerszám stb. áll hajlongva rendelkezésre. Arról sajnos a kanban mit se mond, hogyan finomhangoljuk a "jópotvánok, a Gumikacsa® Javító™ Cégtől vagyok és kellene lapátolóláb, mert beletört egy kőbe" és szemrebbenés nélkül mondják, két hónap múlva a kb. hatodik miafaszvammá emilre, hogy "jövő ilyenkorra talán lesz" folyamaton, hogy optimálisabb legyen.