2010. 07. 30.
   Should I stay or should I go. A nejem nyaral a kölyökkel

   elment a gyerek után, aki a szociból ittmaradt malacfaszafalvi üdülőben szopatja magát a család többi tagjával, akik szintén komolyan azt hiszik, hogy egy nyaralás az tényleg így néz ki

   így most én is nyaralok. Már sikerült megcsinálnom a budi kilincsét, ami mindig leesik

   nem, ezt nem lehet megcsinálni, miközben otthon van mindenki, mert pontosan a kilincs leszerelése után valakinek okvetlenül szarnia kell, ez ki van próbálva, többször is

   tény, hogy ez sem az a klasszikus tengerparti hetrázás, de egyrészt már maga a nyugalom is megfizethetetlen, hogy nem akar senki segíteni, illetve senki nem lopja el menet közben sem az alkatrészeket, sem a szerszámokat

   amik -miután vett új kilincset és új csavarhúzót az ember- persze előkerülnek a virágládából meg a macska házából. Esetleg sehonnan, ha még messziről látni, hogy a csatornába pottyan bele éppen a beszerezhetetlen, valahol a mértékegységek senkiföldjének eldugott sarkában legyártott (sem tizedes, sem colos) csavar

    másrészt a kilincsszerelés sikere már önmagában is pozitív élmény, meg utána el lehet játszani, hogy az agyevő alienek elől bezárkózom, ami mondjuk így, hogy nincs otthon senki, nem igaz, de hát ettől játék. Esküszöm, fogok csinálni valami fa tetejére olyan kis bungalót, amilyenért a gyerek már régen rágja a fülem, de a gyereket nem fogom beereszteni, mert az az enyém és kuss. Meg végre le lehet jönni a Nickelodeonról, meg a közvetlenül a szürkeállományt sorvasztó teletabikról. Meg lehet zenét hallgatni hangosan. Meg fossá játszani a fejem, nem csak este tizenegy után.
   És aztán jön a hír, hogy miután ott van a családból rajtam kívül mindenki, de mondom mindenki, pont én kellek a gyereknek. Én ezt tényleg értékelem, nagyon, de kurvára nincs kedvem többszáz kilométert autózni, meg elbaszni ebből az áldott csöndből másfél napot, de akkor meg ugye szar apa vagyok. Majd azt mondom neki, hogy éppen az örökfagyi-gépet építem, és ha el kell mennem, sosem lesz kész, mert közben elviszik a manók.

2010. 07. 07.
- Jó napot kívánok, Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva.
- Üdvözlöm, Köcsög úr, miben segíthetek?
- Nem válaszoltak az árajánlatkérésemre!
- Elnézést kérek, hibáztunk. Miről is kért árajánlatot?
- Hát vasárura! Gombostűre, tűzőgépkapocsra és vécéláncra! Darabárban, a vécéláncnál pedig láncszemenkénti árban, hogy összehasonlítható legyen!
- Aha. Az. Tudom már. Köcsög úr, három okból nem küldtünk árajánlatot. Egyrészt ezek minimum ezresével vannak csomagolva, darabárban tizedfillérek jönnek ki és nem tudtuk eldönteni, hány számjegy pontossággal kéri, másrészt mi disznóperzselővel, bográcsállvánnyal és szalonnasütő piknikvillával foglalkozunk. Harmadrészt pedig láttuk, hogy akinek Magyarországon bármi köze van a vashoz, beleértve ebbe a Vasember Izomfejlesztő Gmk-t és a Vastagbélvizsgáló Laboratóriumot is, ön elküldte az árajánlatkérést, gondoltuk, ebbe a nemes versengésbe nem szállunk bele.
- Milyen hozzáállás ez? Hát nem kell maguknak az üzlet?
- Kell, kell, de ha eleve látszik, hogy maga az árajánlatadás több munkával jár, mint amennyi bevétel van az egészből, akkor azért kicsit átgondoljuk a dolgot.
- Tudja maga, mennyit dolgoztam ezzel?
- Igen láttam, hogy minden tételnek önálló számot adott, amivel az ajánlatban lehet rá hivatkozni, illetve adott neki egy másikat is, ami egy másik dokumentumban jelöli, mi is az illető tétel igazából, ebből tudtam meg, hogy ön "eszközzel eltávolítható dokumentum-összetartó céleszköz (acél, hajlított)" alatt a tűzőgépkapcsot érti.
- Igen, mi ezzel a probléma? Ha kézzel eltávolítható lenne, akkor gemkapocs lenne, ez teljesen egyértelmű.
- Vagy dokumentumcsipesz.
- Akkor ott lenne, hogy "rugós erőhatással működő".
- Ahhha.
- Ismét felteszem a kérdést, mi ezzel a problémájuk?
- Hát már tulajdonképpen ezzel is elég sok, de amikor megláttuk, hogy az ajánlatkérés kötelező tartalmi eleme a hitelt érdemlő eredetigazolás, miszerint a termékek nem gyermekmunkával készültek, valamint annak részletes elemzése, mekkora is -per tűzőgépkapocsra, vécéláncszemre és gombostűre lebontva- az előállítás ökológiai lábnyoma széndioxid-térfogatkilogramm-egyenértékben, akkor mondtuk azt, hogy sajnos, sajnos, sajnos mi ezeket nem tudjuk biztosítani.
- És miért nem? Csak nem gyermekmunkával készült tűzőgépkapcsokat forgalmaznak?
- Egyrészt tűzőgépkapcsot egyáltalán nem forgalmazunk, másrészt nem ismerünk egyetlen indiai közjegyzőt sem, akivel hitelesíttethetnénk a nemgyerekmunkás papírt, ahogy azt ön kéri. És olyat magyart sem, aki hitelesítené, hogy az indiai közjegyző tényleg indiai közjegyző.
- Hát ez felháborító! Most már sejtem hogy miért tart itt ez az ország!
- Higgye el, én is.

   A körülmények miatt kénytelen voltam részt venni egy ezo-öko-bio szeánszon. Utána három napig rosszul voltam, nem biztos, hogy ennek a hatására, de ráfogtam. Két dolog maradt meg bennem. Az egyik, hogy ha életem végéig parafa söralátétre kent kapros biouborkát kellene zabálnom, akkor lehet, hogy nagyon sokáig élek, de ha ez a feltétele, akkor nem akarok. És még a hínáros üdítőbe vagy mibe még bele sem kóstoltam. A másik pedig, hogy ott lett gyökerestül elbaszva az életem, hogy nem Bélának neveztek el.
   Illetve még egy, amikor az ezo-néni előadta, hogy ő eredetileg biológus volt és volt egy balesete, ami után megvilágosodott és áttért a színes kövekből jövendőmondásra. Ott kedvem lett volna megkérdezni, hogy nem egy pók csípte-e meg véletlenül, vagy esett-e bele egy savas kondérba, de lepisszegtek.

   Viszont sikerült kölcsönkérnem egy bioptron-lámpát ("ráér visszadni, nem használjuk"), mert nejem nagyon ráizgult, én meg tizedannyit nem akartam adni érte, mint amennyit kértek. Pedig mindent gyógyít a készülék, meg mindent elmondtak róla azzal kezdve, hogy már az ókori görögök is szerették a napsütést, meg nemtomki még ezerkilencszázban feltalálta a polarizált fényt, valamint hogy ez elősegíti a gyomorfekélyt. Biztos voltam benne, hogy ez nekünk nem kell, de hát ugye a lehetőség, hogy hátha.
A kölcsönkért lámpa pedig pontosan úgy végezte, ahogyan gondoltam, egyszer kipróbáltuk, azóta fent rohad a konyhaszekrény tetején a gofrisütő meg a motoros citromfacsaró mellett. Most már csak annyi a dolgom, hogy kivárjam, amíg felgyűlik annyira a por a dobozán, hogy beleírhassam, hogy "adjuk vissza", ezzel egyszerre kettőt is tudok szúrni a nejemen, hehe.