2017. 12. 27.
Akartam egy hosszút írni zaklatás témájában (#menot), de túl hosszú lett volna, ezért csak összefoglalólag és sarkítva mondanám, hogy a vadhajtások már kicsit rémisztőek, mint az amerikai egyetemeken a túltolt safe space. Értem én, hogy pina
na de mi hajcsa, ugye
és nem szabad zaklatni sem, nemhogy erőszakolni, pláne nem hatalmi helyzetből. Viszont a szélsőséges hozzáálláás
például szóbeli zaklatás a nem kívánt bók is, persze értem, pontosabban remélem, hogy ez valójában pl. az utcai borízű beszólásokra értendő
rendkívül megnehezíti például a párkeresést, ami meglátásom szerint sajnos arról szól, hogy az ember bepróbálkozik itt-ott, aztán legtöbbször visszapattan. És ha bejön a másiknak, akkor udvarlás, ha meg nem, akkor meg zaklatás. Sajnos ez így elég gáz, mert ezt előre nem lehet tudni, és akkor most álljon ott az ember, mint egy nemiszerv, hogy a másik kér-e már egy bókot vagy mileszmá, vagy merjen nyitni azt kockáztatva, hogy húsz év múlva herélést követelő valamibook-bejegyzések ezreit kapja és az állásából is kibasszák.
Véleményem szerint az ilyesmit valahogy ugyanúgy kellene tudni kezelni, és nem feltétlenül törvényállásilag üldözni, mint az összes egyéb, emberek között éléssel óhatatlanul együtt járó konfliktust. Aztán persze sokszor nem sikerül, akkor meg valahogy, valamennyire fel kell dolgozni. Aki pedig konfliktusok nélkül szeretné leélni az életét, az ne egyetemre (lásd safe space) menjen meg ki a többiek közé, hanem szanatóriumba.
Jó csoffadt volt ez a karácsony. A fél tizenegyes kelés után a rokonsággal éhgyomorra kb. két deci velkamdrink, majd szinte rögtön (épp annyi késéssel, hogy a szesz elkezdjen ütni) ebéd, aztán arra ébredtem, hogy este hat van, de szépen eltelt ez a nap is.
2017. 12. 14.
Saját tapasztalataim szerint a Ki Nevet A Végén? nevű családi társasjátéknak sokkal pontosabb lenne a Ki Sír A Végén? elnevezés, esetleg kiegészítve azzal, hogy "Csapkodva És Mindenért Másokat Vádolva".
Az iskola mellé, ahová kölyköt viszem, építettek egy parkolót, mert már nem lehetett az utcában közlekedni, mindenki elvileg csak egy pillanatra állt meg
pillanatra a lónak a faszát, autó megáll, apuka/anyuka hátraszól, gyerek feleszmél, kikászálódik, jaj, az uzsitáska és/vagy tesicucc, azért visszamászik, aztán nem tudja becsukni a kocsiajtót, mert elöl uzsitáska, hátul meg a rendes iskolatáska és nem fér el, végül apuka/anyuka kiszáll, megigazítja, még pár jótanács, puszi, de akkor már megvárja az is, beér-e a gyerek az iskolakapun, szóval lehet, hogy apukának/anyukának egy pillanatnak tűnik, de simán fél perc
de hát ugye 30-40 ilyen pillanat azért már sok tud lenni, pláne ha már csak öt perc van becsengetésig.
A parkolóval a helyzet nem sokat javult, mert apuka-anyuka beáll a parkolóba, ugyanazt eljátssza, mint az utcán megállásnál, kivéve, hogy sokkal kényelmesebben, ráadásul a baszakvás végén OTTHAGYJA A KOCSIT A PARKOLÓBAN, szépen elkíséri a gyereket az iskolakapuig, majd OTT A KAPUBAN megáll és becsengetésig nézi-nézi a szemével a gyerekét. Meg trécsel a többi hasonszőrűvel. Namost ezt nyilván csak az első húsz szülő tudja megcsinálni, mert csupán annyi parkolóhely van, a többi meg ugyanúgy szopja a faszt, mintha nem lenne parkoló, ráadásul az idiótáktól a kölyök nem tud bemenni a kapun, úgy kell félrelökdösnie a szorosan a kapuban pletykáló népet.
Néha elkap a népnevelői hév, hogy odamenjek és elmagyarázzam a gyökér falusi ráérős parasztoknak, hogy így másokkal basznak ki, de annyira még nem hergeltem fel magam. Végülis ez egy falu, ahol például még mindig vannak biciklizős nénikék/bácsikák, akik az út tetszőleges részén bármilyen irányban képesek tekerni, az ugyancsak tetszőleges irányú és ívű kanyarodást pedig úgy jelzik előre, hogy kanyarodnak, aztán vedd észre. Inkább egyszerűen megvárom, amíg az effélék kihalnak, már ha nem visz el hamarabb a guta.
A mai napra rendelt Zen.
Kolléga egy USB-kulcssal a kezében áll tanácstalanul hat raklapnyi doboz mellett, amely dobozok mindegyikében egy-egy USB-kulcsnak is kellene lennie.
- Öööö.
- Amelyikben nincs, abból hiányzik.